Index Vakbarát Hírportál

A vajai tini halála után sem kértek bocsánatot a családtól

2021. szeptember 10., péntek 20:53

Az egész település gyászol, miután kiderült, hogy T. Gábor iskolai zaklatás után végezhetett magával. Utóbbit a rendőrség is megerősítette, előbbit a gyászoló édesanya állítja. Edina az RTL Klub híradójának azt mondta: senki nem kért bocsánatot tőle, csak az osztályfőnök és Gábor néhány barátja érdeklődött.

Két lányról tudok, pénteken két lány piszkálta, miattuk volt nagyon ideges. Ez a két lány nem jöhet, őket nem szeretném látni a temetésen. Senki nem keresett meg azzal, hogy a „fiával jártam egy osztályba, és sajnálom”. Vagy a szülő, hogy „az én gyermekem osztálytársa volt, és sajnálják”. Viszont rengeteg ismeretlen hív, ír, hogy az ő gyerekeik is így jártak; vagy épp felnőttek, miközben 4-5 évet így szenvedtek végig. Rengeteg ember áldozata ennek

– mondta a gyászoló édesanya, akinek 16 éves fia hétfő reggel tűnt el.

Iskolába indult, de az intézménybe már nem ért oda, haza sem érkezett. Telefonját nem vette fel, a rendőrség és a családja keresni kezdte. Néhány órával később jött a tragikus hír: Gábort megtalálták, de már túl késő volt. A rendőrség arról adott hírt, hogy öngyilkosság történt. Edina állítja, iskolai zaklatás vezetett a tragédiához.

A tévécsatorna kereste az iskolát, hogy vizsgálatot indítottak-e az ügyben, de az intézmény igazgatója annyit mondott: továbbítja a megkeresést az iskola fenntartójának.

Az iskolára fekete zászlót tűztek ki, a honlapján pedig ez olvasható:

Az intézmény teljeskörűen együttműködik az eset kivizsgálásában a hatóságokkal. Minden segítséget megadunk az iskola diákjainak, dolgozóinak a tragédia feldolgozásához, osztozunk a család fájdalmán.

A híradó kérdésére a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elmondta: jóval több iskolai pszichológus kellene – számításaik szerint jelenleg nagyjából 500 diákra jut egy szakember.

Az ügyben keresték az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) is, ahonnan tudatták: a kormány 2010 óta duplájára növelte az iskolapszichológusok számát, széles körű gyermekfigyelő jelzőrendszert építettek ki, a rendre iskolaőrök is figyelnek, a pedagógusoknak pedig továbbképzést biztosítanak. Arra a kérdésre, hogy a vajai tragédia után bevezetnek-e újabb intézkedéseket, nem adtak választ.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok