Index Vakbarát Hírportál

Guineai bíboros: A nyugati társadalmak számára Isten meghalt, és mi öltük meg őt

2021. szeptember 10., péntek 10:39

A nyugati társadalmak számára Isten meghalt, és mi öltük meg őt. Hitünket elhagyva abszolutizáltuk a szabadságot, sutba dobtuk az értékeket, nem őriztük meg a családokat. Az emberek teljes szabadságra vágyakoznak, és ehhez meg kell szabadulniuk a korlátokat támasztó Istentől − mondta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik vendége, Robert Sarah guineai bíboros.

A Katolikus.ma szerint a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok plébániatemplomban bemutatott szentmisén az atya hangsúlyozta, hogy szerinte a vágyott szabadságunkat az adná meg, ha ragaszkodnánk Isten parancsolataihoz. Az Istent kizáró társadalmi fejlődés nem vezethet boldogsághoz − tette hozzá a bíboros.

Sokak szemében a hatalom, a birtoklás, a pénz jelent mindent, és ennek eredményeképpen megfeledkeztünk Istenről

− emelte ki beszédében Sarah bíboros, aki szerint életünk középpontjában az eucharisztiának kell állnia. Ha fáradtságot, félelmet, fájdalmat érzünk, térdeljünk le, és érezni fogjuk, hogy újjászületünk − tette hozzá.

Sokaknak elpusztult a belső életre való képessége. Talán a világjárvány teremt olyan feltételeket, amelyekben az otthonmaradással felfedezhetjük a csendet és a személyes imát, és rádöbbenhetünk, hogy Isten gyermekei vagyunk, hiszen a mai ember, aki csak időpocsékolásnak tartja az imádkozást, megölte Istent

− fogalmazott Robert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa.

(Borítókép: Robert Sarah bíboros 2011. május 14-én Tokióban. Fotó: Jun Sato / Getty Images)

Rovatok