Index Vakbarát Hírportál

Szétvert medencéből jelentkezett Őrsi Gergely polgármester

2021. szeptember 13., hétfő 18:09

Az önkormányzati választások előtt adta át a Gyarmati Dezső Uszodát a II. kerület akkori fideszes vezetése. A sportlétesítmény egészen 2020 márciusáig üzemelt, amikor a vírusjárványra tekintettel bezárták, fedett nagymedencéjét pedig azóta sem nyitották újra.

Amint arról korábban beszámoltunk, a máriaremetei beruházás során rejtett műszaki probléma adódott, a medence burkolata alá víz jutott az apró repedéseken át. Az ok tisztázására már eddig is számos vizsgálat és igazságügyi szakértői vélemény született, mégsem sikerült az ügyben egyről kettőre jutni, nem tisztázódott, ki a felelős.

Ezt elégelte meg most Őrsi Gergely polgármester, amikor a közösségi oldalára posztolt videóban a szétvert medencéből jelentkezve arról beszélt, hogy „ebből elég”. Mivel a felkért szakértők nem tudtak egyértelműen állásfoglalást tenni, a polgármester azt kérte a Budapesti Műszaki Egyetemtől, hogy adjanak választ arra a kérdésre, létezik-e olyan technológia, amelynek segítségével legalább ideiglenesen helyreállítható a medence, amíg az eljárások és a vizsgálatok folytatódnak. Az egyetem azt a választ adta, hogy igen, létezik ilyen technológia.

Erre tekintettel Őrsi Gergely most elrendelte az ötvenméteres versenymedence helyreállításának megkezdését. A rekonstrukció befejezésével válik lehetővé, hogy végre csökkenjen a terhelés a másik két, jelenleg is üzemelő medencén.

(Borítókép: Gyarmati Dezső Uszoda. Fotó: Balaton József / MTVA / Bizományi)

Rovatok