Index Vakbarát Hírportál

Lejárt a határidő, kórházanként 10-20 egészségügyi dolgozó nem vette fel a kötelező oltást

2021. szeptember 17., péntek 07:22

Lejárt a határidő, ameddig az egészségügyi dolgozóknak kötelezően be kellett oltatniuk magukat koronavírus ellen. Ahogy arról már az Index is beszámolt, szeptember elején néhány százan lehetnek azok, akik távozhatnak a rendszerből a védőoltás megtagadása miatt. Ugyanis a kormányrendelet szerint azokat, akik nem kérik az oltást, vagy nem mutatnak be 15 napon belül orvosi szakvéleményt, elbocsátják az állásukból.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a Népszavának azt mondta, sokan az utolsó pillanatig kivártak, és vannak, akik csak a munkahelyük megtartása miatt mentek el az oltásra. A szakszervezeti vezető szerint nagyon sok múlott azon is, hogy a kórház mennyire próbálta meggyőzni az oltást elutasító munkatársaikat.

Mindenképpen lett ennek a szabálynak egy olyan hatása, hogy többen felvették az oltást, mivel a magánegészségügyi ellátásban ez szintén kötelező. De így is biztos, hogy több száz ember el fogja hagyni a pályát

– tette hozzá a FESZ elnöke.

A Népszava több nagyobb kórházat is megkeresett, ezek többségében 10-20 olyan egészségügyi dolgozó volt, akinek szerdáig nem volt oltása, a Semmelweis Egyetemen például a tízezer alkalmazott alig egy százaléka olyan, aki megalapozott indok nélkül utasította el a vakcinát.

Rovatok