Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP kizárná az előválasztásból az antiszemita kijelentéseket tett veszprémi jelöltet

2021. szeptember 18., szombat 17:28

Süle Zsolt kizárást kezdeményezi az előválasztásból az MSZP. A Jobbik és az LMP támogatásával induló politikus korábban antiszemita és rasszista kijelentéseket tett, ezért a szocialisták etikai eljárást kezdeményeznek ügyében az Országos Előválasztási Bizottságnál – derül ki a párt MTI-hez eljuttatott közleményéből. 

Süle Zsolt Veszprém megye 4. számú egyéni választókerületében indul jelöltként. Az MSZP arra is emlékeztet közleményében: „a 2021-es előválasztás célja az új magyar demokrácia megteremtése, ezért feddhetetlen jelöltekre van szükség, szerintük azonban Süle Zsolt nem ilyen”. 

A demokrata ellenzéki szövetség azért jött létre, hogy leváltsa, meghaladja a Fidesz gyűlöletkeltő és megosztására építő politikáját

– hangsúlyozzák közleményükben, azt is hozzátéve, hogy az emberi méltóságot minden körülmények között tiszteletben tartják. 

Mint írják, a közös listát állító pártok pedig határozottan elutasítják olyan képviselőjelöltek támogatását, akik emberi méltóságot sértő kijelentéseik miatt nem méltóak a korszakváltást akaró választópolgárok bizalmára.

Süle Zsolt korábban szélsőséges posztjaiban támadta az MSZP-t és korábbi országgyűlési képviselőjét, jelenleg is a párt választmányának tagját, Dr. Steiner Pált. Süle Zsolt korábbi nyilatkozatai a magyarországi zsidóságot és a magyarországi romákat is sértő, negatív színben tünteti fel, velük szemben ellenséges környezetet teremt - zárul a közlemény.

Rovatok