Index Vakbarát Hírportál

Videó: Életveszélyesnek bizonyult a jó szándék az M0-son

2021. szeptember 21., kedd 20:43

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, tartja a mondás, amire jó példa az, ami még szeptember elején történt az M0-snál, amikor egy autós a leállósávon keresztül szembefordult a forgalommal, majd vissza. A sajátos manőverről a Magyar Közút tett közé egy videót az Instagram-oldalán. 

„Nemrég az M0-ás autóút csömöri szakaszán az egyik forgalomfigyelő kameránk rögzítette, hogy egy, a leállósávon lerobbant autóhoz egy másik jármű érkezik. A felvételek alapján látszik, hogy akkumulátor problémája volt, amit a szürke autós igyekezett bebikázni. Ehhez viszont orral kellett ráállnia a másik járműre, ezért elkezdett forgolódni, érintve a külső sávot” – írja a közút a posztban.

Arról is beszámol a cég, hogy ebben az esetben a legnagyobb szerencse az volt, hogy az arra közlekedők fokozott figyelemmel voltak, pedig az autós mindkét megfordulásnál, persze nem szándékosan, de mindent elkövetett, hogy nekimenjenek. A Magyar Közút éppen ezért azt javasolja azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, hogy hívjanak hivatásos segítséget, hiszen a professzionális autómentősöknek van indítássegítője, gyorsindítója.

Rovatok