Index Vakbarát Hírportál

Elítélték a nógrádi özvegyasszonyt, aki ököllel verte a háziorvost

2021. szeptember 22., szerda 10:25

Jogerősen elítélték az özvegyet, aki rátámadt arra a háziorvosra, aki a férjét kezelte annak halála előtt.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a 71 éves Nógrád megyei asszonnyal szemben. 

A nő 2021 márciusában azért támadta rá egy háziorvosra, mert őt tartotta felelősnek a férje halála miatt. 

Szerinte ugyanis a doktornő nem nyújtott kellő segítséget a röviddel azelőtt betegségben meghalt férjének. Az özvegy emiatt egy délután az orvosi rendelőbe ment, ahol először szidalmazta, majd hajánál fogva a földre rántotta és ököllel ütlegelni kezdte a doktornőt. 

A bántalmazásnak csak két asszisztens beavatkozása vetett véget.  A Balassagyarmati Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésben a vádlottat a váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és jogerősen 1 év 2 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt – közölte az ügyészség. 

Rovatok