Index Vakbarát Hírportál

Czeglédy Csaba szerint a büntetőügyével be akartak dönteni két ellenzéki pártot

2021. szeptember 23., csütörtök 20:46

Czeglédy Csaba szerint tisztségtelenül járnak el ellene a hatóságok a Human Operator Zrt. ügyében. A politikust már szerdán is meghallgatták a Kecskeméti Törvényszéken, akkor tagadta, hogy az ő tulajdonában állnának azok az aranylemezek, amelyeket egy osztrák bankfiókban találtak.

A csütörtöki tárgyaláson viszont már azt mondta, hogy az ellene folyó eljárás ezer sebből vérzik, és egyáltalán nem szokványos. Szerinte a  Kecskeméti Törvényszék előtt két lehetőség áll: vagy kizárólag a vádiratban leírtakra alapozva hozza meg döntését, vagy megvizsgálja, érvényesült-e az eddigiekben a jog a tisztességes eljáráshoz. Az alaptörvény ugyanis egyértelművé teszi, hogy egy büntetőeljárásnak tisztességesnek kell lennie, ezért a nyomozóhatóságnak és a bíróságnak is tisztességes eljárást kell lefolytatnia – mondta Czeglédy Csaba. Hozzáfűzte:

Mindezzel nem kibúvót keresek, mert meg vagyok győződve vádlott-társaim és a már elítéltek ártatlanságáról is, és úgy gondolom, a bizonyítási eljárás során ki fog derülni, hogy kényszer alatt cselekedtek.

Az elsőrendű vádlott, Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség 2019 februárjában a Szegedi Törvényszéken. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése és a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt.

A Human Operator Zrt. két generál alvállalkozó közbeiktatásával, amelyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezetet vontak be, jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba szerint az ellene folyó eljárás azért nem szokványos, mert nincsenek fiktív számlák és fiktív gazdasági események, a szolgáltatáslánc összes tagja érdemi munkát végzett, az iskolaszövetkezetek érdemi tagjai voltak a láncnak, és a diákok saját akaratukból lettek iskolaszövetkezeti tagok. Továbbá az sem szokványos, hogy a vádban említett összeg „egy részének sem találták nyomát”, és arra sincs semmilyen tárgyi bizonyíték, hogy „a pénz áramlása nem egyirányú volt”.

Mivel ebben az ügyben a tárgyi bizonyítékok hiányoznak, kiemelt jelentőségük van a vallomásoknak

– tette hozzá Czeglédy Csaba. 

A Szegedi Törvényszék két tanácsa korábban húsz vádlott vonatkozásában előkészítő ülést tartott, közülük hét, a bűnösségét beismerő és az ügyészséggel egyezséget kötő vádlott ügyében jogerős döntést is hozott. A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetést szabott ki úgy, hogy hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az eljárással kapcsolatban tavaly januárban a Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be, ezért a Szegedi Ítélőtábla az eljárás lefolytatására a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki. A jelenleg Surányiné Pólik Edina vezette tanács előtt folyó tárgyaláson Czeglédy Csaba emlékeztetett: 2018 tavaszán folyamatosan azt lehetett olvasni a kormánypárti sajtóban, hogy az elcsalt milliárdokból ellenzéki pártokat és kampányaikat finanszírozta.

Czeglédy Csaba véleménye szerint ezt a büntetőügyet arra kívánták felhasználni, hogy „bedöntsenek két ellenzéki pártot”, így a tisztességes eljárás keretében az is felmerül, hogy az ügynek nem büntetőjogi, hanem politikai mozgatórugói voltak, hiszen olyan elemei is vannak, amelyek koncepciós eljárásra utalnak, éppen ezért a bíróságnak foglalkoznia kell ezzel, és ebben is állást kell foglalnia – tette hozzá.

Az ügy következő tárgyalását október 19-én tartják – számolt be az MTI.

Rovatok