Index Vakbarát Hírportál

Pintér Sándor: A járvány miatt elmaradt műtétekre külön pénzt kapnak a kórházak

2021. szeptember 23., csütörtök 15:53 | aznap frissítve

Az egyik legnagyobb japán gazdasági napilap Magyarország koronavírus-járvány elleni védekezését Kína után a világ második legjobbjának ítélte – mondta a belügyminiszter a Magyar Jogász Egylet (MJE) tizenötödik Magyar Jogászgyűlésén Balatonfüreden. Az MTI beszámolója szerint Pintér Sándor előadásában bemutatta, hogy a Nikkei Covid–19 Recovery Index alapján, amely a járványkezelés, az oltás és a koronavírussal összefüggő korlátozó intézkedések alapján rangsorol, az előző augusztusi harmadik helyezés után a szeptemberben kiadott legfrissebb listán Magyarország világszinten Szaúd-Arábiával közösen a második helyen áll Kína mögött.

A belügyminiszter a koronavírus-járvány időszakában tett kormányzati erőfeszítéseket áttekintő előadásában hangsúlyozta: korábban a vörösiszap-katasztrófát leszámítva csak árvizek miatti regionális veszélyhelyzeteket kellett kihirdetni Magyarországon.

A kormányzati lépések közül Pintér Sándor kiemelte, hogy a magyar kabinet már 2020. január 29-én döntött az operatív törzs felállításáról, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csak másnap hirdette ki a népegészségügyi veszélyhelyzetet.

A belügyminiszter – áttekintve a járvány különböző hullámainak alakulását – kitért a gazdaságvédelmi, köztük a munkaerő megtartását, a hiteltörlesztés megkönnyítését, valamint a fokozottan érzékeny ágazatok megsegítését célzó intézkedésekre, valamint az informatikai fejlesztésekre. Nagy segítségnek nevezte a hatósági házi karantén okostelefonos ellenőrzési lehetőségét.

Pintér Sándor arról is beszélt: több tervezett műtétet elhalasztottak a járványidőszakban, de a kormány döntést hozott arról, hogy 

a felhalmozódott műtétekre külön anyagi támogatást kapnak a kórházak.

Reményei szerint egyes területeken még az év végéig, de máshol legkésőbb február végéig el tudják végezni ezeket a beavatkozásokat. A belügyminiszter a legfrissebb napi járványügyi adatokat ismertetve felhívta a figyelmet a fertőzöttek számának emelkedésére és az oltások fontosságára.

A 15. Magyar Jogászgyűlésen beszédet mondott Varga Judit igazságügyi miniszter is.

Értékvitáink vannak az Európai Unióval, pedig a jog arra való, hogy az értéket védje

– jelentette ki Varga Judit, aki részletes tájékoztatást adott arról, hogy „a sajtóban olvasható tipikus közjogi viták” mögött milyen szakmai viták húzódnak, így beszélt az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséről, a 7-es cikkely szerinti eljárásról, a kötelezettségszegési eljárásokról, az európai bírósági eljárásokról, a Minority SafePackről, valamint a gyermekvédelmi törvényről.

A tárcavezető a jogállamisági jelentéssel kapcsolatban azt mondta: módszertani hiányosságok, egyoldalú hivatkozások, kettős mérce és politikai motiváltság húzódik mögötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg régen létezett jogállamisági párbeszéd, ahol tekintetbe vették a tagállami különbségeket, mára ezt felülírta a „legújabb gyakorlat”, hogy az Európai Bizottság jelentését NGO-k beszámolóira hivatkozva készíti, a tagállamok véleményének figyelembevétele nélkül.    

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely a kormány európai mozgásteréről szóló előadásában azt mondta: lehet, hogy ez az érdekképviselet „időnként nem szép, meg éles vitákkal fog járni”, de a magyar érdek érvényesítésének ma az Európai Unión belül nincs olyan korlátja, amelynek Magyarország ne tudna megfelelni.

A kormánynak ma minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy az európai integráció keretei közt a magyar érdekeket képviselje

– fogalmazott Gulyás Gergely. A miniszter hangsúlyozta: a magyar bíróság független, a bírák függetlenek, és ez olyan mértékben megkérdőjelezhetetlen és erős, hogy a világnézeti különbözőségeken is messze túlmutat.

(Borítókép: Térdműtét Kiskunfélegyházán. Fotó: Ujvári Sándor / MTI)

Rovatok