Index Vakbarát Hírportál

Évekig bujkált Londonban a magyar férfi, 21 elfogatóparancs volt ellene

2021. szeptember 23., csütörtök 08:41

Többéves bujkálást követően, 2021. szeptember 20-án fogták el P. Lászlót, aki a Célkörözési Szakegységek Európai Hálózata keretében végrehajtott nemzetközi rendőri együttműködés nyomán Nagy-Britanniában, Londonban került rendőrkézre.

A szökevény 21 elfogatóparanccsal a háta mögött – amiket a lopás mellett testi sértés miatt adtak ki –, több mint 14 év letöltendő szabadságvesztés elől próbált elrejtőzni. Az általa elkövetett bűncselekmények száma és a rá kiszabott jelentős mértékű szabadságvesztés indokolta, hogy a rendőrség által kezelt, illusztris top 50-es listára is felkerüljön a neve.

A brit társszervvel együttműködve sikerült P. László külföldi tartózkodási helyét megállapítani, majd elfogni őt. P. László büntetéseinek hossza akár növekedhet is, mivel több büntetőeljárás még jelenleg sem zárult le vele szemben. A férfi kiadatásáról a későbbiekben döntenek a hatóságok.

Rovatok