Index Vakbarát Hírportál

A Momentum népszavazási kérdéseit visszadobták Pegasus-ügyben

2021. szeptember 24., péntek 12:45 | aznap frissítve

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elutasította Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja által a Pegasus-ügyben benyújtott népszavazási kezdeményezés valamennyi kérdését.

Az NVB indoklásai szerint mind az öt kérdés közül egy sem felelt meg a választópolgári egyértelműség követelményének – írja a Telex.

A politikus a népszavazási kezdeményezés előtt elmondta, hogy a párt meglátása szerint a magyar jogállamiság válságban van, mivel „Varga Judit aláírásával bárkit megfigyelhet a kormány, ha az a politikai érdekükben áll”.

Hozzáfűzte, hogy szeretnék megragadni a „azt a rövid időtartamot”, amíg a kormányon kívül mások is tudnak népszavazást kezdeményezni. A Momentum által beadott kérdések a következők voltak: 

  1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok a titkos információgyűjtést kizárólag bírói engedélyezéssel végezhessék?
  2. Egyetért-e Ön azzal, hogy a nemzetbiztonsági titkos információgyűjtés csak célhoz kötötten és részletes törvényi feltételek fennállása esetén valósulhasson meg?
  3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a titkos információgyűjtés közben a gyónási titok, a védői titok és az emberi méltóság ne sérülhessen?
  4. Egyetért-e Ön azzal, ha a nemzetbiztonsági szolgálat a kivételes esetben már megkezdett titkos információgyűjtésre vonatkozó utólagos bírói engedélyt nem kapja meg, az érintett személyt automatikusan értesíteni kelljen a jogosulatlan megfigyelés tényéről?
  5. Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés kötelezze a nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottságát a „Pegasus lehallgatási botrány” kivizsgálására és kötelezze az igazságügyért felelős miniszter nemzetbiztonsági feladatok ellátása során végzett engedélyezési tevékenységével kapcsolatos jelentéstételre?

Az NVB döntését Hajnal Miklós is kommentálta.

Ez azért is érdekes, mert amikor a Momentum a kormány, a fenti kérdéseknél egyébként sokkal kevésbé egyértelmű és sokkal inkább hamis látszatot keltő homofób népszavazási kérdéseit támadta meg, azokkal nem volt problémája az NVI-nek és nem hagyta helyben a kifogásokat. A Fidesz fél, és mindent megtesz azért, hogy a hatalmát védje, és még csak véletlenül se kelljen szembenéznie azokkal a magyarok ellen elkövetett bűnökkel, amik hozzájuk kötődnek. Gyűlöletkeltés, megfigyelés, lopás – ez a Fidesz szentháromsága, és ebben a szellemben működtetnek mindent. Ezen 2022-ben változtatni fogunk!

– olvasható a Momentum szerkesztőségünknek küldött közleményében.

Rovatok