Index Vakbarát Hírportál

Jakab Péter nemi erőszakot helyezett kilátásba Orbán Viktornak, de szerinte ezzel semmi gond

2021. szeptember 24., péntek 15:41

Kemény szavakkal kommentálta Jakab Péter legutóbbi parlamenti performance-át Schiffer András, az LMP volt társelnöke. A volt országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban fejtette ki véleményét, hogy a Jobbik elnöke a parlament őszi ülésszakának első napján azt mondta Orbán Viktorhoz címzett felszólalásában: „Fogja vissza magát, mert a börtönben is lehet Orbán Viktorból Orbán Viktória.”

Igazán nem értem, miért kéne a többi ellenzéki vezetőnek úgymond elhatárolódnia Jakab Pétertől azért, mert hétfőn – a parlamentben – börtönben elkövetett homoszexuális erőszakkal fenyegette Magyarország miniszterelnökét. A parlamenti trógertrócsányizásból, lófaszozásból ugyanis egyenesen következik a parlamenti viktóriázás. Megérdemlik egymást

 – közölte a volt politikus, utalva ezzel arra, hogy Jakab Péter ominózus kijelentésére Fekete-Győr András Momentum-elnök óvatos bejegyzésén kívül egyik szövetséges ellenzéki párt vezetése sem reagált érdemben.

Schiffer András hozzátette, a Jobbik mindazonáltal tényleg megváltozott: kiölték belőle a nemzeti radikalizmust, a szuverenizmust és a modernitáskritikát. Mint fogalmazott, meghagyták benne azonban azokat a primitív indulatokat, amelyeket széliránytól függően lehet zsidók, cigányok, homoszexuálisok vagy politikai ellenfelekkel szemben felkorbácsolni.

Nem, Jakab nem a nép, hanem a csőcselék hangja

 – summázott Schiffer András, hozzátéve, jó volna, ha egyszer olyan kevesen tartoznának a csőcselékhez, hogy az nem kapna parlamenti hangszórót.

A hvg.hu egyébként megkereste az Orbán Viktóriá-zással kapcsolatban Jakab Pétert, aki úgy válaszolt, hogy mivel sem a házelnök, sem a miniszterelnök nem kifogásolta szavait rögtön az elhangzásuk után, szankcióra sem számít. Egyben hozzátette, hogy ma sem fogalmazna másképp. Azt mondta, Orbán Viktor tizenkét év alatt az ország javát magára haragította, így nagyon sokan akarnak rajta elégtételt venni, amihez biztosítani fogja a törvényes kereteket. „Mindez tökéletesen megfelel az ellenzéki pártok vezetői által aláírt értéknyilatkozatnak” – tette hozzá.

Érdekesség, hogy az említett felszólalás után Kövér László házelnök ezúttal valóban nem helyezett kilátásba szankciókat, noha ezt máskor előszeretettel meg szokta tenni. Igaz, hasonló színvonalú esetben Orbán Viktort sem illette semmilyen retorzió, amikor arról beszélt, hogy Vona Gábor volt Jobbik-elnök szoknyás férfiak mögé bújik, utalva ezzel arra, amikor a kormánypárti sajtó folyamatosan a Vona Gábort meleg vonzalommal vádoló Terry Blacket és Zuschlag Jánost idézte.

Rovatok