Index Vakbarát Hírportál

Varga-Damm Mesterházyt és Keresztest támogatja

2021. szeptember 25., szombat 16:36

Varga-Damm Andrea – aki korábban a Jobbik színeiben politizált, később Reformerek néven alapított pártot – arra kéri a veszprémi és a környező települések lakóit, hogy menjenek el az előválasztásra, és szavazzanak Mesterházy Attilára.

Bizonyára sokan csodálkoznak azon, hogy erre kérem Önöket, hiszen nem tekintem indokoltnak ezt az előválasztást, de éppen annak torz jellege követeli meg, hogy az értékes ellenzék megmaradása érdekében a választópolgárok szavazataikkal hiúsítsák meg a valódi cél elérését.

Varga-Damm szerint az előválasztás a DK ellenzéki befolyásának növelését célozza, és ezzel „az alattomos módszerrel” próbálják kiszorítani a parlamentből azokat a politikusokat, akiknek vannak elveik, és akik számára fontos a magyar nép jóléte, biztonsága.

A politikus úgy látja, azzal, hogy az előválasztás jelöltjeinek alá kellett írniuk egy nyilatkozatot arról, hogy vereségük esetén nem indulnak 2022-ben, olyan helyzetet teremtett, hogy

ha esetleg becstelen körülmények is vennék körül az előválasztást, akkor is maradjanak távol a 2022-es választástól olyan képviselők, akik az Országgyűlésbe valók.

Varga-Damm azt írja magáról, hogy az embereket nem politikai elkötelezettségük, hanem emberi és szakmai kvalitásaik alapján ítéli meg. Mesterházy Attilával sokat dolgozott együtt, a szocialista politikus „képviselőként és nemzetközi szervezetek tisztségviselőjeként hihetetlen emberi és szakmai fejlődésen ment végig”.

A szocialista politikus nemzeti elkötelezettségét vitathatatlannak nevezi, és „azon kevés baloldali politikus közé” sorolja, akinek mindenekelőtt való a nemzeti érdek.

Veszprém 1-es számú választókerületében az MSZP–Párbeszéd indítja Mesterházy Attilát, ellenfele a DK-s Csonka Balázs, mögötte a Jobbikkal, az LMP-vel, a Liberálisokkal és a Mindenki Magyarországa Mozgalommal.

Pécsi javaslata is van

Varga-Damm Andrea a pécsi szavazókat arra kéri, hogy Keresztes László Lórántot támogassák.

Tisztesség, szorgalom, felkészültség, szaktudás, nemzeti elkötelezettség, karizma

– így dicséri posztjában az LMP-s politikust.

Baranya megye 2. számú választókerületében az LMP-s Keresztes László Lórántot támogatja a MSZP–Párbeszéd és az Új Világ Néppárt is, a DK-s Szakács László a Jobbik bizalmát élvezi.

Rovatok