Index Vakbarát Hírportál

Trócsányi László is állást foglalt a kétharmados törvények eltörléséről szóló vitában

2021. szeptember 26., vasárnap 07:18

Jogállamot csak jogállami módon és eszközökkel lehet építeni – mondta Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió vasárnap reggeli műsorában.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitájában Dobrev Klárától hangzott el az az ígéret, hogy akár egyszerű többséggel is megváltoztatnák azokat a törvényeket, amelyekhez kétharmados felhatalmazásra lenne szükség. Karácsony Gergellyel komoly vitába bonyolódott ezzel a témával kapcsolatban.

Ebben a tárgyban fejtette ki véleményét Trócsányi László, aki ismertette a szeptember 23–25. között tartott 15. Magyar Jogászgyűlés ezzel kapcsolatos állásfoglalását:

Jogállamot csak jogállami módon, az Alaptörvény és a jogszabályok betartásával lehet építeni.

Az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy a jogászok szerint a legfontosabbak az alapjogokat biztosító jogszabályok.

Ezeket a jogszabályokat demokratikus módon fogadták el [...], ez is a jogrendünknek a része. Politikai vita mindig is volt és lesz [...], mi azt gondoltuk, hogy jogállamot csak jogállami módon lehet építeni 

– jelentette ki Trócsányi László. Hozzátette: „az, hogy félredobjuk, egyszerű többséggel eltöröljük” a kétharmados többséggel elfogadott törvényeket, tőle jogászi szempontból nézve idegen.

A politikus károsnak nevezte, hogy a jogállam és a jogállamiság fogalma bekerült a politikába, relativizálódott, elértéktelenedett. Szerinte értékkérdésekről folyik a valós vita, és ezt nem kellene összemosni a jogállamisággal.

Rovatok