Emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport tagjai ellen.
A gyanú szerint a csoport tagjai egy Fejér megyei községben találkoztak még szeptember 11-én. Az erről készült felvétel felkerült egy videómegosztó csatornára is. A csoport vezetői emberölések elkövetésére szólították fel a tagokat.
A radikális nézeteket valló csoport vezetője a tagokkal azt közölte, hogy „hadiállapot van”, így az igazságszolgáltatás tagjaira, kiváltképp a devizahiteles perekben eljáró bírákra és azok családjára
az ítéletem halál.
Egy másik vezető halálos ítéletet hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, valamint közéleti szereplőkre. Az alábbi neveket említette:
A Központi Nyomozó Főügyészség kedd délután tudatta: állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport két vezetőjét. A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, a kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája dönt – írták közleményükben.