Index Vakbarát Hírportál

Titkolja a kormány, hány beoltott lett beteg és halt meg

2021. szeptember 30., csütörtök 11:43

Nem válaszolt a kormány a Covid-betegek oltottsági adatairól szóló közérdekű adatigénylésére, ezért Ujhelyi István eljárást indít. 

Az MSZP-s politikus az Indexhez is eljuttatott közleményében tudatta, tizenöt nappal ezelőtt az Európai Parlament szakbizottságának tagjaként hivatalos közérdekű adatigénylést nyújtott be a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, a Miniszterelnökségnek és az Emminek, hogy megtudja:

a jelenleg kórházban ápolt covid-betegek, illetve az elmúlt időszakban elhunytak közül hányan és milyen vakcinával vannak és voltak beoltva.

Azóta lejárt a közérdekű adatigénylése megválaszolására rendelkezésre álló idő, és sem a minisztériumtól, sem Müller Cecília országos tiszti főorvostól nem érkezett válasz,

EZÉRT UJHELYI ISTVÁN A BÍRÓSÁGHOZ ÉS AZ ADATVÉDELMI HATÓSÁGHOZ FORDUL. 

A politikus emlékeztetett arra, hogy miközben a kormányzat folyamatosan közzéteszi az elhunytak életkorát és alapbetegségeit, a szerdai Kormányinfón „kegyeleti okokkal” indokolták a Covid-betegek oltottsági adatainak elhallgatását.

Ha abban egyetértettünk, hogy az oltás szükséges és az emberek tájékoztatása segíti az oltási kampányt, akkor érthetetlen, hogy ezeket az adatokat miért nem hozza nyilvánosságra a kormány

– fogalmazott Ujhelyi István. 

Az EP-képviselő hozzátette, a kormányzat furcsa titkolózásának szerinte egyetlen magyarázata lehet, mégpedig a kínai Sinopharm esetleges, az idősebb korosztályban kimutatott alacsonyabb hatékonyságának elrejtése.

A kormány súlyos bűnt követett el azzal, hogy a kínaiak javaslata ellenére az idősebb korosztály egy részét a Sinopharmmal oltották át

– vélekedett a politikus, aki szerint „a kormány csak magát buktatja le azzal, hogy nem adja ki a kért adatokat”. 

Rovatok