Index Vakbarát Hírportál

Nagyjából 70 ezer négyzetméternyi otthon égett le idén

2021. október 4., hétfő 16:36

Az elmúlt negyedévben hatan haltak meg lakástűzben, míg az egész évben 48-an – írja az MTI az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra (OKF) hivatkozva.

Idén 422 ember életét mentettük meg és 413-an szereztek kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezés miatt

– mondta Mukics Dániel, az OKF szóvivője, hozzátéve, hogy az év harmadik negyedévében kevesebb lakástűz volt, mint az elsőben és a másodikban, míg 2021 első kilenc hónapjában 5176 otthonban csaptak fel lángok, valamint csaknem 70 ezer négyzetméternyi otthon égett le, akkora terület, mint az egyik legnagyobb budapesti pláza.

A legtöbb lakástűz Pest megyében és Budapesten volt, míg 237 lakástűz után indítottak tűzvizsgálatot. Ez alapján a leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás vagy a fűtési rendszer hibái vezettek a tűzhöz.

Érdekesség, hogy az 5176 tűzeset közül csak hét otthonban volt füstérzékelő, ahol pedig volt, ott sérülés sem történt.

Szén-monoxid miatt 697 alkalommal riasztották a tűzoltókat az első kilenc hónapban, ezek során 161-en szenvedtek valamilyen mérgezést és 14-en haltak meg.

Rovatok