Index Vakbarát Hírportál

A rendőrség már a kisfiú halála előtt egy héttel tudott arról, hogy nagy a baj

2021. október 5., kedd 19:20

Október 1-jén a saját anyja ölt meg egy kétéves magyar kisfiút Olaszországban. Az ügyben most megszólalt a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amely beismeri, hogy a gyermek apja már szeptember 22-én kérte a rendőrség segítségét.

Tények az olaszországi tragédia előzményeiről című közleményében reagált az Index keddi cikkére, valamint a bestiális bűncselekménnyel kapcsolatos kérdéseire a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A BRFK-t azzal kapcsolatban kerestük, hogy 2021. október 1-jén megöltek egy kétéves kisfiút Olaszországban. Az ügy előzményeit feltárva az Index többször is megírta, hogy minden kétséget kizáróan a gyermek anyja követte el az ép ésszel felfoghatatlan gyermekgyilkosságot.

A rendőrség mostani közlése szerint az olasz hatóságok a gyermek anyját gyanúsítják a gyilkossággal. Ám a válasz leginkább azért érdekes, mert

a rendőrség beismeri és megerősíti, amit az Index keddi cikkében megírt, hogy a kisfiú édesapja 2021. szeptember 22-én Budapesten már kért hatóági segítséget,

miután a korábbi élettársa a szeptember 20-án hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki közös gyermeküket.

Egy, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon született ideiglenes intézkedésről van szó, amely az édesapánál helyezte el a kétéves kisfiút, az anyának pedig egy napot adott arra, hogy átadja a gyermeket.

A XIII. kerületi rendőrök a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket: ellenőrizték a lakást is, de az anya és a gyermek nem voltak otthon. Azt sem az apa, sem a korábbi élettárs idős édesanyja nem tudta megmondani, hogy hol lehet a nő és a gyermek. A kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűncselekményre ekkor nem merült fel gyanú, tekintettel arra, hogy ezen bűncselekmény megvalósulásának törvényi feltétele, hogy a gyermeket az elhelyezés tartós megváltoztatása céljából viszik el vagy tartják rejtve

– állítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség szintén beismeri – ezt is az Index cikkében ismertetett történetnek megfelelően –, hogy az apa szeptember 23-án valóban bejelentést tett a XIII. kerületi Rendőrkapitányságon, ahol megismételte az általa előző nap a helyszínen elmondottakat. Bűncselekmény gyanúja továbbra sem volt megállapítható – emeli ki a rendőrség.

Amikor az apa szeptember 29-én tett feljelentésében elmondta, hogy információi szerint a nő Olaszországba vitte a kisfiút, a XIII. kerületi Rendőrkapitányság azonnal elrendelte a büntetőeljárást, nemzeti elfogatóparancsot adtak ki az asszony ellen, egyben felvették a kapcsolatot a gyámhatósággal – szerepel a rendőrség verziójában.

Az apai verzióban már nem pont ez szerepel

Ami mindebből kiemelendő, hogy az Apák az Igazságért Egyesület szerint – amelynek tagja a tragédiában érintett édesapa – a fiú apja már a szeptember 23-i bejelentésnél kérte a rendőrségtől az anya elleni azonnali elfogatóparancs és körözés kiadását. A római konzulátus pedig már szeptember 28-án jelezte a XIII. kerületi hivatal alá tartozó gyámhivatalnak, hogy az anya gyermekével együtt egy római anyaotthonban kérte, hogy fogadják be.

Az apát védő egyesület szerint miután az édesapa mindezt megtudta a gyámhivataltól, szeptember 29-én ismét bement a rendőrségre, ahol másodszor is feljelentést tett. Azt a választ kapta, hogy nem tudni, az anya elolvasta-e a bírósági végzést, ezért menjen haza, nyugodjon meg, és ne zaklassa a rendőrséget.

EZT KÖVETŐEN A GYÁMHIVATALI INTÉZŐ IS SZÓLT A RENDŐRSÉGNEK, HOGY NAGYON NAGY A BAJ, EZÉRT CSELEKEDJENEK VÉGRE.

A rendőrség telefonon visszahívta az apát, hogy erősítse meg a feljelentését, majd csak ezt követően adták ki a hazai és a nemzetközi körözést az anya ellen.

A legutolsó hír szerint a nő, aki október 1-jén követte el a gyilkosságot, feltette a gyermek holttestét egy Lidl szupermarketben a pénztári kasszaszalagra a Rómától körülbelül 150 kilométerre lévő olasz kisvárosban, Città della Pievében, szemtanúk szerint úgy, mintha segítséget szeretett volna kérni teljesen elborult elmével.

Rovatok