Index Vakbarát Hírportál

A NAV fogta el a dealert, aki nem fizetett be 300 millió forint adót

2021. október 8., péntek 12:04

A kábítószer-kereskedelmet nem tudták bizonyítani egy dílernél, akit végül adócsalás miatt fogtak el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei – tájékoztat a NAV a Facebook-oldalán. 

A hivatal közösségi média bejegyzéséből megtudható, hogy a Zala megyei férfi olyan bódító hatású szereket terjesztett online, amik nem szerepeltek sem a kábítószerek, sem az új pszichoaktív szerek listáján, így emiatt nem lehetett felelősségre vonni. Ezt a jövedelmező tevékenységét Magyarországon 2017 óta végezte, korábban már a román hatóságok is körözték. Az áruit csomagban küldte el a megrendelőknek, feladóként fiktív személyneveket használt. A megrendelések ellenértékét jellemzően ukrán strómanok nevére nyitott bankszámlákra kérte, és különböző ATM-ekből készpénzben vette fel. 

Csak 2020-ban majdnem 10 ezer csomagot adott fel több mint 1,5 tonna összsúllyal. Az összesített adatok szerint 2017-től a vásárlók több mint 777 millió forintot utaltak át neki.

Bevallásokat azonban nem nyújtott be és adót sem fizetett a netes kereskedés után, így a pénzügyőrök mentek el érte.

A NAV nyugat-dunántúli nyomozói megállapították, hogy a férfi az internetes kereskedelemből származó több száz milliós bevétele után egyáltalán nem adózott, összesen

több mint 312 milliós kárt okozott a költségvetésnek.

A pénzügyőrök 7 helyszínen kutattak, három ingatlant vettek zár alá, több százezer forintnyi készpénzt, bankszámlapénzt, nagy értékű órákat foglaltak összesen csaknem 150 millió forint értékben. Találtak még több tucat, strómanok nevére szóló bankkártyát, több száz SIM-kártyát és 60 „buta” telefont is, amik a számlanyitásokhoz voltak szükségesek. Az akcióban a rendőrök – a NAV kábítószer-, cigaretta- és bankjegykereső kutyájának jelzése alapján – három helyszínen foglaltak kábítószergyanús anyagokat.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a férfi az adócsalás miatt akár 10 évet is kaphat.

Rovatok