Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit szerint háborgó tengeren kell átkormányozni az ország hajóját

2021. október 9., szombat 14:00

A kormány célja a családok támogatása, mert hisz abban, hogy erős családok erős és versenyképes nemzetet, erős gazdaságot, erős és versenyképes Magyarországot és mindez által egy erős Európát tudnak létrehozni – hangoztatta Varga Judit igazságügyi miniszter szombaton Tiszafüreden az önkormányzat és a Kovács Pál Művelődési Központ szervezte VI. belvárosi ősz elnevezésű családi rendezvényen, amelyről az MTI közölt beszámolót.

Varga Judit az egész napos program fővédnökeként egyebek között arról értekezett, hogy „az ország hajóját egy olyan háborgó tengeren kell most átkormányozni”, amelyet járványok, a migráció és „legfőképpen” a tőlünk teljesen idegen ideológiai jelenségek nehezítenek, s fontos, hogy „biztosan tudjunk haladni ezeken a vizeken”. A miniszter szerint a családi és a helyi közösségek azok, amelyek magabiztos támaszt tudnak adni majd ezekben a kihívásokkal teli időszakokban.

Eközben Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Zsámbékon, a Csillagvilág református óvoda alapkőletételi ünnepségén fejtegette a kormány álláspontját ugyanezzel kapcsolatban. Állítása szerint a kormány számára fontos cél a gyermekvállalás segítése és a keresztény vallás és kultúra megőrzése.

Menczer Tamás azt közölte, hogy a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjában megvalósuló beruházást 602 millió forinttal támogatja a kormány. A tervek szerint az óvodaprogram keretében 66 helyszínen valósul meg óvodafejlesztés, vagy -építés, 200 csoportszoba, ötezer óvodai férőhellyel (ebből háromezer új), valamint 354 munkahely jön létre.

A 800 négyzetméteres, kétszintes Csillagvilág óvodában a terv szerint három csoportban 75 gyerekről gondoskodnak majd.

Rovatok