Index Vakbarát Hírportál

Budapestre látogat az egyiptomi elnök

2021. október 11., hétfő 19:25

Semmilyen nyitott kérdés nincs Magyarország és Egyiptom között, a jó kétoldalú kapcsolatokból pedig sokat profitál mind a két fél, főleg a gazdaság területén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután fogadta egyiptomi kollégáját Budapesten.

A külügyminiszter egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival tartott közös sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: 

EURÓPA BIZTONSÁGA ÉS a NYUGALOM SZEMPONTJÁBÓL RENDKÍVÜL FONTOS AZ ÉSZAK-AFRIKAI TÉRSÉG, BENNE EGYIPTOM STABILITÁSA IS. 

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy Magyarország és Egyiptom között a politikai együttműködés is jó, amiből mind a két ország profitál. A külügyminiszter úgy látja, ennek köszönhető, hogy a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb külföldi megrendelését teljesíti jelenleg.

A 370 milliárd forintos projekt keretében egy magyar–orosz konzorcium 1300 vasúti kocsit gyárt le az egyiptomi nemzeti vasúttársaság részére. Ebből 676-ot Dunakeszin készítenek, 53-at pedig már le is szállítottak. A sikeres projekt nyomán pedig már zajlik az egyeztetés a további közlekedési ipari együttműködésről – tudatta Szijjártó Péter. 

Beszámolt arról is, hogy többek között magyar cégek vesznek részt például az alexandriai és a szuezi kikötő daruinak felújításában, a Sínai-félszigeten a vízellátás biztosításában, továbbá hétezer szarvasmarhát leszállítottak idén Egyiptomnak.

Eduard Heger szlovák miniszterelnök a Mária Valéria híd újjáépítésének huszadik évfordulója alkalmából tartott esztergomi megemlékezésen megjegyezte: kedden Orbán Viktor meghívására Budapestre érkezik az egyiptomi elnök, akivel közös találkozójuk lesz – írja az Infostart.

Rovatok