Index Vakbarát Hírportál

Heroinért fuvarozta a dílert

2021. október 14., csütörtök 12:31

Már megint a drog volt a főszereplője egy bűnügynek. Ezúttal a heroin. Egy budapesti pár kereskedett ezzel a kábítószerrel. Egy zuglói lakásban porciózták ki az adagokat a kuncsaftoknak. A rendőrök egyikőjüket elfogták, heroint, marihuánát, kábítószerrel szennyezett mérleget, valamint csaknem hárommillió forintot foglaltak le, olvasható az ugyeszseg.hu portálon.

A Fővárosi Főügyészség az élettársak – a férfi mint többszörös visszaeső – ellen jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntette, a vásárlóval szemben kábítószer birtoklása miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a kereskedéssel vádoltakat fegyházbüntetésre.

A vevő ellen felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak.

Rovatok