Index Vakbarát Hírportál

Örkény ebből regényt írna: biztonsági őrök harcolnak a távfűtésért

2021. október 18., hétfő 12:02 | aznap frissítve

Dunaújvárosban hónapok óta vitázik a távhőszolgáltatáson az eddigi szolgáltató és a városi vagyonkezelő. Az egyik nem ismeri el, hogy az energiahivatal elvette tőle a szolgáltatási engedélyt, és emiatt (és sok más ügyben) perel, a másik szintén indított pert, de közben biztonsági emberekkel benyomult a város egyik hőerőműjébe. Az esetről készült videó kisebb vihart kavart. A szolgáltató állítja, betörés történt és erről rendőrségi jegyzőkönyv készült. Ennél nagyobb probléma, hogy a fizikai összeütközés és a jogvita közben kialakulhat egy olyan helyzet, amikor a dunaújvárosiak két szolgáltatótól kapnak majd sárga csekket. Megpróbáltuk felfejteni a szürreális ügy szálait.

Muszklis, kigyúrt, fekete pólós férfiak viaskodnak egy távhőtermelő egység előtt Dunaújvárosban – látható azon a szeptember 15-i felvételen, amelyről mi is írtunk. Izgalmasabbá teszi a sztorit, hogy itt nem focihuligánok vagy szélsőséges politikai csoportok tagjai estek egymásnak, hanem a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna-, Hőszolgáltató Kft. (DVCSH), vagyis a helyi víz- és távhőszolgáltató és az önkormányzati tulajdonú DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. biztonsági emberei. Mivel október közepén járunk, és már nap közben is sokszor kifejezetten zimankós az idő, ha dunaújvárosi lennék, aggódva figyelném az eseményeket.

Az egykori Sztálinvárosból már évekkel ezelőtt érkeztek olyan hírek, hogy gond van a vízszolgáltatással. Akkor a DVCSH és a Mezőföld Kft. harcolt, a jobbikos Pintér Tamás pedig még országgyűlési képviselőként mondta azt az Indexnek: Pomázi Csaba, a DVCSH egyik tulaja egy problémás fideszes oligarcha, aki megkárosítja a várost, karbantartási költségekre hivatkozva nem fizet osztalékot az önkormányzatnak, amely tulajdonos a DVCSH-ban.

Pintér Tamás ma polgármester, az újvárosi önkormányzat pedig ellenzéki többségű, de kapcsolata a szolgáltatóval nem javult, inkább romlott. Hogy pontosan mi vezetett a pár nappal ezelőtti tettlegességig, és miért keresett meg emiatt minket Neszmélyi Loránd, a DVCSH ügyvezetője, arról őt és a DVG vezérigazgatóját, Szabó Györgyöt is kérdeztük. Szabó György nem ért rá, így Medgyesi Miklós, az önkormányzat sajtószóvivője válaszolt kérdéseinkre, a másik oldalról pedig a DVCSH ügyvezetője a telefonos interjú helyett e-mailben küldött válaszokat.

 A két oldal hosszú hónapok óta tartó, cégeken átívelő viszálykodása szövevényes jogi csatává, végül fizikai összecsapássá fajult. Mivel a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy bármelyik fél álláspontját hangsúlyosabban mutatjuk be, egymás mellé tettük a felek állításait, ki-ki döntse el maga, mit hisz el a leírtakból.

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

(Borítókép: DVCSH, Dunaújváros / YouTube)

Rovatok