Index Vakbarát Hírportál

Újabb 12 milliárddal emelik a közmédia költségvetését

2021. október 20., szerda 09:56

Hozzávágnak újabb 12,4 milliárd forintot a közmédia költségvetéséhez, így 2022-ben már 130,1 milliárd forintos költségvetéssel számolhat a közmédiát működtető Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – derül ki a költségvetési bizottság hétfőn benyújtott javaslatából.

Az MFor megjegyzi, hogy már az idei, 117,7 milliárd forintos összeg is rekordnak számított. A mostani törvény megfogalmazása szerint pedig 

az Országgyűlés az Alap 2022. évi költségvetésének kiadási főösszegét 130 141,3 millió forintban, azaz egyszázharmincmilliárd-egyszáznegyvenegymillió-háromszázezer forintban hagyja jóvá.

Érdekesség, hogy a költségvetési bizottság elnöke papíron az a DK-s Varju László, akire szeptemberben felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyészség az MTVA-nál 2018 decemberében történt lökdösődés miatt. Többségben persze a fideszes képviselők vannak a testületben.

Hogy a 2022. évi választás évében mire fogja költeni a 130 milliárd adófizetői pénzt a tárgyilagossággal még véletlenül sem vádolható közmédia, az igen jó kérdés, tekintve, hogy jóformán már eddig sem volt mire elkölteni a kiosztott vagyont. A 2021 első félévére vonatkozó kimutatás szerint 10,1 milliárd forintos többletnél tartottak, a költségvetéstől kapott 56 milliárdból 46 milliárdot költöttek el.

Mindeközben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) feladataira is 47,8 milliárd forint közpénzt szánnak jövőre, ami ugyancsak masszív emelést jelent, hiszen az idei büdzséjük 40,7 milliárd forint volt – vagyis több mint hétmilliárd forinttal dobják meg őket pluszban.

Mint ismert, az NMHH éléről néhány napja mondott le Karas Monika, így utódját még a 2022. évi országgyűlési választások előtt megválaszthatja a Fidesz kilenc évre. A posztra Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora lehet esélyes.

Rovatok