Index Vakbarát Hírportál

Török Gábor: Karácsony Gergely beverte a fejét, Márki-Zay Péterrel a DK kapott egy problémát

2021. október 21., csütörtök 18:43

Több olyan párt túlélését biztosította az előválasztás, akik önerőből vélhetően nem kerülnének be a parlamentbe jövőre – mondta Török Gábor politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. 

A politológust először arról kérdezték, hogy ha a hat párt előre látja az előválasztás végeredményét, belementek-e volna. Török Gábor erre azt mondta: lehet, hogy nem örülnek annak, ami történt, de másképp jóval kevesebb esélyük lenne a Fidesz ellen. 

A pártok közül egyik sem lehet elégedett, de ennél csak rosszabb megoldások lennének számukra

– mondta. Arra, hogy sikerült-e átvenniük a politika tematizálását a kampányidőszakban a Fidesztől, azt mondta, hogy szerinte ez megtörtént. „Ez az időszak róluk szólt [...] az ellenzék akkora rivaldafényt kapott, amire az elmúlt tíz évben nem volt példa.”

Ezt az ellenzék semmilyen más módon nem tudta volna megszerezni

– szögezte le.

Arról, hogy akik az előválasztáson szavaztak, jövő tavasszal is el fognak-e menni, Török Gábor azt mondta, szerinte igen. Ezenkívül az adatbázis-építéshez is fel tudják használni annak a nyolcszázezer szavazónak az adatait, aki voksolt – tette hozzá. 

Ha Dobrev Klára nem is, a DK örülhet

Azzal kapcsolatban, hogy a Demokratikus Koalíció miként értékelheti a választást Dobrev Klára miniszterelnök-jelölti veresége mellett, emlékeztetett arra, hogy a 106 választókerületből 32-ben indulhat a DK által (is) támogatott jelölt, így nagy esély van arra, hogy tényleg övék legyen a legnagyobb frakció a mostani ellenzéki pártok közt a jövő évi parlamentben – mondta, hozzátéve, hogy 

Márki-Zay Péter megválasztásával a DK kapott egy problémát.

Vele ugyanis sokkal nehezebb lesz együttműködniük, mint például Karácsony Gergellyel lett volna – fogalmazott Török Gábor. Végezetül azt mondta, hogy a DK mandátumainak aránya elérheti akár az egyharmadot is a jelenlegi ellenzéki pártok közt,

de a többiek nélkül semmire sem tudnak majd menni a parlamentben.

Éppen ezért sem nekik, sem másoknak nem érdekük, hogy feszültséget keltsenek az ellenzéki táborban. Arról, hogy Jakab Péter szereplése miként értékelhető, azt mondta, hogy

biztosan a legjobb háromba várta volna, az adatok mind ezt mutatták.

Ennek fényében a szereplése egyértelműen kudarc, ugyanakkor az egyéni körzetekben sok jobbikos jelölt győzelmet aratott. Igaz, ezek közül rengeteg az olyan körzet, amelyben kevés esély mutatkozik a kormánypárti jelöltek legyőzésére, legfeljebb három-négy mandátum van, amelyet biztosan magukénak tudhatnak – vélte Török Gábor.

Sokak számára túlélést jelenthet az előválasztás

Arról, hogy az MSZP miként értékelheti az előválasztást, Török Gábor azt mondta: a pártnak nem volt túl nagy aktivitása, ennek ellenére a túlélésük, úgy látszik, biztosítva van az előválasztás által, mivel az egyéni körzetekben a beágyazott jelöltjeik továbbra is jól szerepeltek. Az MSZP-nek biztos lesz frakciója a következő parlamentben is – mondta, majd hozzátette: ha nem lenne az ellenzéki együttműködés,

az MSZP nagy valószínűséggel nem kerülne be a következő parlamentbe, ezt a teljesítménye sem indokolná.

Hozzájuk hasonlóan a Párbeszéd is az együttműködés nyertese, mivel neki is „mérhetetlen” a támogatottsága, amihez képest Karácsony Gergely budapesti főpolgármester pártjának négy-öt helye biztosan lesz jövőre.

A Párbeszédnek lesz önálló frakciója, egyéni választókerületi győztesekkel

– valószínűsítette Török Gábor. Az LMP-ről beszélve a politológus azt mondta: nekik alig van biztos mandátumuk, legfeljebb egy-kettőről lehet szó. Ugyanakkor az ellenzéki megállapodás szerint a közös listás helyeket arányosan kell majd elosztani, ezáltal ők is túlélhetik az újabb választást, miközben az utóbbi időben nagyon keveset lehetett hallani róluk – fogalmazott. 

Fekete-Győr András szereplését Török Gábor úgy jellemezte, hogy a Momentum elnöke talán Jakab Péternél is nagyobbat bukott, ezért is lehetett ennek a következménye az, hogy lemondott. Mindeközben a Momentum jelöltjei azonban több helyen is sok szavazatot szereztek, és jó ütemérzékkel álltak be Márki-Zay Péter mögé, ezért akár még erősödhetnek is az ellenzéki táboron belül. 

Karácsony Gergely fekete napjai

Arról, hogy Karácsony Gergelynek az előválasztáson való szereplése, visszalépése, valamint a DK zsarolásáról elejtett szavai miként értelmezhetők, Török Gábor azt mondta: 

Azt gondolom, hogy az ő politikai pályafutásának ezek a fekete napjai voltak.

Korábban Karácsony Gergely tűnt az előválasztás nagy esélyesének, és már eredendően is a 2022-es választásra készült elsősorban, nem ment bele annyira az előválasztási küzdelembe. 

Ehhez képest azt látom, hogy beverte a fejét a plafonba [...] ez az előválasztás megmutatta az ő politikai emelkedésének korlátait [...] megrendült a helyzete az ellenzéki táboron belül

– mondta az elemző, hozzátéve: a főpolgármester imázsán javíthat, hogy bizonyos szempontból királycsinálóvá vált Márki-Zay Péter támogatásával, de arra így már nem lesz esélye, hogy a mostaninál komolyabb szereplője legyen az ellenzéki oldalnak.

Ráadásul a visszalépése révén közte és az őt támogató pártok (a Párbeszéd és az MSZP) közt feszültség keletkezett, ezért most utóvédharcot kell majd folytatnia – fogalmazott Török Gábor. 

Gyurcsány Ferenc a listán? 

Az elemzőt a Gyurcsány és Márki-Zay közti tárgyalásokról is megkérdezték. Török Gábor azt mondta, hogy füstös szobákban zajló tárgyalásokról beszélni talán túlzás, de az tény, hogy az ellenzékieknek egyeztetniük kell majd egymással. Több érzékeny kérdést nem lesz egyszerű tisztázni, például azt sem, hogy az ellenzéki közös listán 

Gyurcsány Ferenc ott legyen-e az első ötben

– mondta, hozzátéve: mindemellett a felek kénytelenek lesznek együttműködni egymással, mivel a választók nagyon komolyan büntetnék azt, aki felrúgná az alkut. Török Gábor szerint többen mondogatták ugyan az utóbbi időben, hogy „milyen jó lenne, ha Márki-Zay Péter kitenné a DK-t az együttműködésből”.

Ha kiteszi, akkor biztosan nincs ellenzéki többség a választásokon

– mondta a politológus. Török Gábor szerint mindeközben Márki-Zaynak bizonyítani kell majd, hogy nemcsak egy báb – ahogy a Fidesz mondja –, hanem ténylegesen van bázisa. El lehet képzelni egy olyan konstrukciót, amelyben a miniszterelnök hat másik párttal tárgyalva, a közös érdek alapján működik együtt, de ez nagyon törékeny lenne – tette hozzá. 

A politológus arról is beszélt, hogy logikusan a közös lista első helyére Márki-Zay Pétert kellene tenniük a pártoknak, az viszont már érdekesebb kérdés lesz, hogy utána például Dobrev Klára vagy Gyurcsány Ferenc jöhet-e a második helyen. 

Arról, hogy Márki-Zay Péter miniszterelnökké választása esetén a DK utóbb kihátrálhatna-e mögüle – mint ahogy az korábban Medgyessy Péterrel megtörtént az MSZP részéről –, Török Gábor azt mondta: szerinte még a Jobbikkal összefogva sem lenne ereje a DK-nak arra, hogy mást ültessen Márki-Zay helyére. Azt megtehetnék, hogy a Fidesszel együtt ellenzékbe vonulnak. Ezáltal Márki-Zay kormánya megbukhatna, de ettől még ők nem lennének jobb helyzetben – mondta. 

Ezután a politológus azt fejtegette, hogy az előválasztás bebizonyította: az ellenzéki szavazótáboron belül is sokan elutasítók a korábbi ellenzéki erőkkel szemben, ezért nyerhetett Márki-Zay Péter.

AZ ELLENZÉKI SZAVAZÓK EGY JELENTŐS RÉSZE EGYÉRTELMŰEN NEM A 2010 ELŐTTI POLITIKA VISSZATÉRÉSÉT SZERETNÉ LÁTNI – MONDTA Török Gábor. 

Hozzátette: személyes benyomások alapján nagyon úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter elsősorban a fiatalokat és olyan rétegeket mozgatott meg, akik korábban nem voltak elkötelezett szavazók.

„Nagyon jó kérdés, ez engem is rettenetesen érdekel”

Ezt mondta Török Gábor arra a kérdésre, mi lesz az Alaptörvény korábban megígért módosításával, amelyet Márki-Zay Péter akár már feles többséggel is végrehajtana. A politológus szerint ha ezt tényleg megtennék, akkor 

az olyan alkotmányos válságot hozna elő, ami beláthatatlan következményekkel járna.

Török Gábor hozzátette: egy kormánynak más eszközei is lehetnek arra, hogy a Fidesz által bebetonozott tisztviselőkre nyomást gyakoroljon. Török Gábor erre Györgyi Kálmán volt főügyész távozását hozta fel példaként, aki 2000-ben egy Áder Jánossal folytatott beszélgetés után nyújtotta be a lemondását.

Arra, hogy a Fidesznek Márki-Zay Péter megválasztása után változtatnia kell-e a kommunikációján, Török Gábor azt mondta, hogy szükségük lehet némi „finomhangolásra”. A potenciális szavazótábor el fogja hinni, hogy Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenc embere, de ennél több kell egy választási győzelemhez.

EGY ILYEN SZOROS VÁLASZTÁSNÁL AZOKAT IS MEG KELL GYŐZNI, AKIK NEM CSAK A KORMÁNYZATI PROPAGANDÁBÓL TÁJÉKOZÓDNAK

– mondta Török Gábor.

Hozzátette: nevetséges, ha azt mondják, hogy Márki-Zay Péter mindig is Gyurcsány embere volt, de azt már komolyan vehető üzenet, ha azt mondják, hogy kettejüknek együtt kell majd működniük. 

(Via InfoRádió)

(Borítókép: Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok