Index Vakbarát Hírportál

Marian Cozma gyilkosára súlyosabb büntetést kértek

2021. október 25., hétfő 19:57

Marian Cozmát több mint 12 évvel ezelőtt, 2009. február 8-án ölték meg. A gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt életfogytiglanra ítélték, a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván pedig húsz év fegyházat kapott első fokon, ám másodfokon Raffael Sándor és Németh Győző 18-18 évet kapott, míg Sztojka Iván nyolc évet, emellett két és fél évet garázdaság miatt.

Sztojka Iván 2018-ban kedvezménnyel szabadult, ám azóta visszakerült a börtönbe, miután a Székesfehérvári Törvényszék emberkereskedelem és felbujtóként folytatólagosan elkövetett pénzmosás miatt nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélte visszaesőként, emellett 1,399 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben, valamint kijelentették, hogy nem bocsátható szabadságra feltételesen.

A közlemény szerint a férfi felvette a kapcsolatot az általa korábban megismert, prostituáltként dolgozó sértettel, akitől elvette a jövedelmét. Az ügyben másod- és harmadrendű vádlottak bankkártyás tranzakciókkal segítették Sztojkát.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség szerint a barátnőjét kihasználó Sztojka Iván esetében indokolt a pénzmosás rendbeliségének megváltoztatása, valamint a súlyosabb büntetés kiszabása. Említették azt is, hogy a férfi csak nevet változtatott, életmódot viszont nem, ráadásul feltételes szabadsága alatt követett el újabb bűncselekményt.

A társaira szintén súlyosabb büntetést kértek, mivel a pénzmosás bűnszövetségben elkövetettnek minősül.

Az ügyben másod- és harmadrendű vádlottat eredetileg egy-egy év börtönbüntetésre ítélték három év próbaidőre felfüggesztve, míg a negyedrendű vádlottat bizonyítottság hiányában felmentették.

(24.hu)

Rovatok