Index Vakbarát Hírportál

Február végére meglehet az ellenzék államfő-jelöltje Magyar György szerint

2021. október 26., kedd 14:43

Az Államfő-előválasztási Előkészítő Bizottság elnöke, Magyar György szerint akár novemberben vagy decemberben kiderülhet, hogy az ellenzék kit, illetve kiket jelölhet államfőnek. Ezután ismét előválasztáson döntenének a közös jelölt személyéről.

A miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulója után a lebonyolításban közreműködő civilek egy része és szakértők egyeztettek az államfő-jelölti előválasztásról.

(...) egyetértés született abban, hogy mielőbb, akár november-decemberben történjék meg a potenciális államfő személyére a jelölés, és utána jöhet az előválasztás. Annak eredményét február 24-én hirdethetnénk ki, tehát reményeink szerint előbb, mint, hogy a Fidesz – szokás szerint minden politikai vagy társadalmi egyeztetés nélkül – megnevezné a saját emberét

– olvasható Magyar György kerekasztal-mp.hu weboldalon megjelent írásában.

Nemrégiben az Indexen megírtuk, hogy a Klubrádió adásában bejelentette: a későbbiekben egy köztársasági elnök-jelölti választást is szeretnének tartani.

Magyar György, aki az előválasztás lebonyolításában szerepet vállaló Civil Választási Bizottság elnöke is, kifejette: tisztában vannak azzal, hogy köztársasági elnököt nem közvetlenül választanak az emberek, de még így is fontosnak tartják, hogy javaslatot tegyenek egy, az ellenzéki oldalon elfogadható személyre. Azt is hangsúlyozta, hogy az államfő megválasztása most azért lesz a szokásosnál is fontosabb kérdés, mert a parlamenti választás előtt kerítenek rá sort.

Most megjelent írásában Magyar György úgy fogalmazott:

Tisztában vagyunk azzal, hogy Magyarországon az államfőt nem közvetlenül választják az állampolgárok, ám fontosnak tartjuk, hogy legalább javaslatot tegyünk egy, a mai ellenzéki oldalon is elfogadható személyre. Ez újabb fontos üzenet lehet a NER számára, hogy az életünket meghatározó döntésekből ne rekessze ki a lakosság több mint felét. Az előválasztás ugyanakkor azt is jelenti, hogy az ellenzék ismét magához ragadhatja a kezdeményezést – ez a 2022-es választást megelőző kampány szempontjából sem érdektelen –, hiszen tematizálhatjuk a közbeszédet, és ezzel sokakat aktivizálhatunk.

Az Index úgy tudja:

a pártok támogatóan viszonyulnak a javaslathoz, hogy ellenzéki államfőjelölti előválasztás legyen, az egyeztetések már elkezdődtek, akár néhány héten belül döntés születhet a kérdésben.

Áder János köztársasági elnök 2022 májusában tölti ki második államfői ciklusát, és a hatályos szabályok szerint nem választható újra. Az utódjáról a parlamentnek legalább harminc-hatvan nappal korábban, vagyis jövő márciusban, illetve április első felében döntenie kell. Az első körben kétharmadra van szükség – ezzel a kormányoldal ma rendelkezik –, viszont a második fordulóban az egyszerű többség is elég lenne.

Rovatok