Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor sofőrnek állt

2021. október 27., szerda 15:42

Kipróbálta az M30-as gyorsforgalmi utat Orbán Viktor miniszterelnök, amelynek az átadó ünnepségét tegnap tartották Tornyosnémetinél.

A kormányfő közösségi oldalán közzétett videójából kiderül, hogy az utat a miniszterelnök nem egyedül próbálta ki. A felvételek tanúsága szerint elkísérte Csöbör Katalin, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. számú egyéni választókerület országgyűlési képviselője is.

− Busszal jöttem.

− Gyere, elviszlek!

− hangzott a beszélgetés Orbán Viktor és a képviselő között. Csöbör Katalin ezután megjegyezte: új sofőrje van. A vezetést ugyanis a miniszterelnök vállalta.

Most kiderül, milyen az út. Nem csak parasztvakítás volt-e. Megnézzük, hogy megvan-e

− mondta Orbán Viktor, mielőtt rátaposott a gázra.

A 221 kilométer hosszú útvonal hazai szakasza Tornyosnémetinél lép be az országba, majd Miskolcot és Debrecent érintve Nagykerekinél folytatódik Románia felé. A nettó 180 milliárd forintból, uniós és hazai forrás felhasználásával, három szakaszban megépült M30-as új szakaszát a személygépkocsival közlekedők ingyenesen használhatják az év végéig. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. tájékoztatása szerint január 1-jétől lesz díjköteles a teljes M30-as, a matricák előértékesítése december elejétől indulhat.

Rovatok