Index Vakbarát Hírportál

30 évre titkosították, ezért nem tudni pontosan, mit okoz a HM-nél a kötelező oltás

2021. október 31., vasárnap 10:37

Bár több területen is attól tartanak, hogy az előírható oltás létszámhiányhoz vezet, a Honvédelmi Minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy a katonák esetében nem számítanak ilyesmire. Mindezt azzal indokolták, hogy náluk már így nagyon magas, 85 százalékos az átoltottság, és ez a szám a külszolgálatról folyamatosan hazatérők oltakozásával folyamatosan növekszik.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány egy csütörtök este megjelent rendeletében jogi lehetőséget adott a munkáltatók számára, hogy előírják alkalmazottaiknak a kötelező védőoltást. Külön kormányrendelet vonatkozik az állami és az önkormányzati szférára.

Az állami szférában alkalmazottaknál – így a kormánytisztviselőktől, honvédelmi, rendvédelmi, az állami fenntartású szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozóitól, az állami fenntartású kulturális és felsőoktatási intézmények dolgozóitól, az adóhivatali dolgozóktól, az állami fenntartású általános és középiskolák dolgozóitól – elvárt a védőoltás felvétele.

Ha a dolgozó a védőoltást a munkáltató által meghatározott határidőn belül nem veszi fel, akkor a munkáltató fizetés nélküli szabadságot rendelhet el, és ha egy éven belül továbbra sem veszi fel az oltást, 

akkor a jogviszonyát felmentéssel, illetve felmondással azonnali hatállyal megszüntetheti.

Ahogy arról már szintén írtunk, az új szabályozással kapcsolatban a rendőrök és a pedagógusok is aggodalmukat fejezték ki, attól tartanak, hogy az elvárt oltás további lemorzsolódáshoz, így a mostaninál is nagyobb létszámhiányhoz vezet.

Utánajártunk, hogy hasonló folyamatokra számít-e a Magyar Honvédség, ahol a foglalkoztatottak december 1-jéig kötelesek felvenni az első adagot, és katonai szolgálatra is csak olyan önkéntes tartalékost hívhatnak be, aki már megkapta az oltást.

Lapunknak megerősítették, hogy az oltás valóban elvárt, ám arra vonatkozóan, hogy ez jelenthet-e lemorzsolódást, a létszámadatok 30 éves titkosítására hivatkozva nem adtak tájékoztatást.

Viszont arról tájékoztatni tudjuk, hogy az oltási programnak és az egyéni tudatos felelősségvállalásnak köszönhetően már jelenleg is mintegy 85 százalékos az átoltottság a honvédelmi szférában, beleértve a katonákat, a honvédelmi alkalmazottakat és a kormánytisztviselőket egyaránt. Ez a szám a tartós külszolgálatról folyamatosan hazatérők oltakozásával tovább növekszik

– közölte az Indexszel a Honvédelmi Minisztérium.

Hozzátették: „Mindez arról biztosít minket, hogy a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium dolgozói létszámára vonatkozóan a mostani intézkedés nem lesz negatív hatással.” 

Az előírható kötelező oltással kapcsolatos legfontosabb, eddig ismert tudnivalókat  ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

(Borítókép: A Magyar Honvédség katonái 2021. október 15-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Rovatok