Index Vakbarát Hírportál

Üres halotti urnát találtak a Gellért-hegyen

2021. november 1., hétfő 20:36

Egy üres halotti urnát találtak vasárnap az egyik XI. kerületi szemetesben, a Gellért-hegyen − tudta meg az Index. A Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az üggyel kapcsolatban nem érkezett hozzájuk bejelentés.

Megkeresése alapján a rendőrök a XI. kerületben megtalálták az üres urnát, mellyel kapcsolatban a talált tárgyakra vonatkozó szabályok szerint jár el a rendőrség, így azt a kerületi önkormányzatnak adják át

− közölte a rendőrség. Hozzátették, hogy szabálysértés vagy bűncselekmény gyanúja nem merült fel, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem indított eljárást az ügyben.

Úgy tudjuk, hogy ez nem egyedi eset, már korábban is előfordult, hogy nyilvános helyen hagyott üres urnára bukkantak. Erről is kérdeztük a rendőrséget, az Országos Rendőr-főkapitányság későbbre ígért tájékoztatást.

Rovatok