Index Vakbarát Hírportál

Egymilliárd forint elköltéséről ötletelhetnek a budapestiek

2021. november 3., szerda 12:06

A tavalyi évhez hasonlóan idén is egymilliárd forintot fordít a fővárosi önkormányzat a budapestiek ötleteinek megvalósítására.

A közösségi költségvetés elnevezésű programban három kategóriában, összesen egymilliárd forint értékben valósít meg lakossági fejlesztéseket Budapest vezetése –számolt be a kezdeményezésről az MTI. A program keretében a település költségvetetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot.

A főváros költségvetésében elkülönített összeg elköltéséről a lakossággal együttműködésben dönt a városvezetés.

Tavaly a Zöld Budapest kategóriában a rozsdaövezetekbe telepítendő „városi erdőkre” érkezett a legtöbb szavazat, a Gondoskodó Budapest kategóriában az üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalanoknak című ötlet megvalósítását támogatták legtöbben. Az Egész Budapestet átfogóan érintő ügyre szánt 500 ezer forintot egyenlő arányban kapta a két javasolt projekt, a Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ közösségének támogatása, illetve a „Budapest Peremén” rehabilitációs otthon létrehozása.

Idén már 16 éves kortól is lehet ötletet beadni, melyeket  2022. január 31-ig várnak az otlet.budapest.hu oldalon keresztül.

Rovatok