Index Vakbarát Hírportál

Vasvillát, vasvillát, hadd szúrjam keresztül!

2021. november 4., csütörtök 12:32

Brutális bűncselekmény borzolta a békés polgárok életét Hajdú-Bihar megyében, augusztus derekán. Két család, ahogyan a Capulet s a Montague is, nem szívelték egymást, már hosszabb ideje...

Egy verőfényes nyári délután létavértesi családi házukban tartózkodott az egyik család, éppen születésnapot ünnepeltek. Kiötölték: megtorolnak egy korábbi sérelmet, amiért az ellenséges családot okolták. Ezért hárman elmentek a gyűlölt família egyik házához, amely egy közeli utcában található. Nem bíztak semmit a véletlenre, vascsőt illetve vasvillát is magukkal vittek. Lehet ebben Petőfi Sándor: János vitéz című elbeszélő költeményének elolvasása is szerepet játszott. Ismeretes, a gazda vasvillával akarta számon kérni Kukorica Jancsit, a birkák eltűnése miatt.

Mikor odaértek, az egyik elkövető vascsővel tarkótájékon ütötte haragosát. Társa sem tétlenkedett, hanem a vasvilla nyelével ráütött a férfira, olvasható az ugyeszseg.hu portálon. A másik sértettet is hasonló módon bántalmazták, a harmadik, immáron vádlott társuk, biztos, ami biztos alapon, azért egy fél méter hosszú fadarabot még a sértettekre hajított.

Az egyik sértettnek eltört a nyakcsigolyája, a másik sértett szerencsésebb volt, „csupán” nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett el. 

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a két bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottal szemben társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, míg harmadik, szabadlábon védekező vádlott-társuk ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. Az ügyészség két vádlottra börtön,- illetve fegyházbüntetést indítványozott, a harmadik vádlott esetében próbára bocsátást.

Rovatok