Index Vakbarát Hírportál

Intergalaktikus szenzáció, járványmentes övezet

2021. november 6., szombat 22:02

Már kora reggel a Naprendszeren túli kőzetbolygók összetételét latoltuk, már csak azért is, mert az űrásványokról szóló eddig tudományos feltevések megdőlni látszanak éppen. És még harcedzett kozmológusnak sem kell lenni ahhoz, hogy megértsük ennek a jelentőségét.   

Aztán bemutattuk saját bolygónk azon piciny szegletét, amelyet eleddig elkerült a koronavírus. Tippelni ér, de a helyes válasz csak ide kattintva tudható meg.  

Az Index Konyhanyelv című műsorában nemrégiben hatalmas vita bontakozott ki a vendégek közt a szexuális erőszak megítéléséről. A kényes témában raktunk rendet ma jogi és erkölcsi alapokon, kimondva a legfontosabbat: a gyerekkori molesztálás akkor is bűncselekmény, ha nem okoz traumát

FeminaA menstruációs szegénység minden 10. magyar lányt érint.

Sajnos itthon is nagyon sok lány azért marad ki rendszeresen az iskolából, mert családja nem engedheti meg magának az alapvető női intimhigiénés termékek megvásárlását. Ezen próbál némiképp segíteni a Magyar Vöröskereszt kezdeményezése.

Dívány: Egy nőfaló botrány a régmúltból.

Élt a 19. század végén egy francia elnök, aki igen pikáns körülmények között lelte halálát. A téma csak felnőtteknek való, bár a történelem mindenki számára érdekes terület lehet. 

azénkutyám.hu: Ehet-e édességet a kutya?

Vajon azért nézi a sütit vagy csokit a kutyája, mert ő is szeretne egy harapást? E cikkből kiderül, hogy akármekkora is a kísértés, miért nem szabad adni neki(k) belőle.

Rovatok