Index Vakbarát Hírportál

Úgy figyelte a táblákat egy sofőr az M85-ösön, hogy kis híján tömegkarambolt okozott

2021. november 7., vasárnap 20:26

Nem sokon múlott egy négyes karambol Győr-Moson-Sopron megyében, amikor egy személyautó sofőrje minden előzmény nélkül lelassított, majd megállt a Győr és Sopron közötti autóúton, ezzel bonyodalmat okozva a mögötte közlekedőknek – a történtekről a Magyar Közút számolt be. 

A vállalat a posztban kifejti, hogy az M85-ös autóút 25-ös kilométerszelvényénél október 28-án, csütörtök reggel haladt egy személyautó, amelynek a sofőrje a későbbi elmondása alapján

azért lassított, hogy a táblákat figyelmesebben megnézze.

A felvételeken jól látható, hogy milyen probléma adódhat abból, ha valaki egy ilyen nagy sebességű úton szabálytalanul megáll, illetve ezt nem jelzi előre valamilyen módon, például a vészvillogó használatával.

Az életveszélyes helyzetet előidéző autós mögött közvetlenül haladó jármű éppenhogy ki tudta kerülni a megállt közlekedőtársát a leállósávban, de a manővere közben keresztbe fordult a pályán. Mindezek után a középső sávba csúszó autóba hajtott bele majdnem egy, a megállt járművet balról kikerülő személyautó. A megálló és a megpördülő autók az esemény után a leállósávba húzódtak, amit észrevett a csornai mérnökség útellenőre, és biztosította a helyszínt. Csodával határos módon senki sem sérült meg.

Rovatok