Index Vakbarát Hírportál

Saját kislányát erőszakolta meg másik két kiskorú gyereke jelenlétében

2021. november 9., kedd 13:04

Tizenhat év fegyházat kért az ügyészség egy kislányát szexuálisan bántalmazó Fejér megyei férfira, aki korábban hasonló bűncselekményt követett már el.

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette, továbbá kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat, kérve a bíróságtól, hogy

A vádirat szerint a férfi 2012-ben élettársi kapcsolatot létesített egy nővel, akitől egy lány- és két fiúgyermekük született. A férfi kihasználva élettársa munkavégzés miatti távollétét, valamint azt, hogy hétéves lányuk betegség miatt többször nem ment iskolába 

többször kényszerítette lányát szexuális cselekményre a másik két kiskorú gyermeke jelenlétében.

A férfi a fiait azzal fenyegette meg, hogy ha elmondják valakinek a látottakat, megveri őket.

A nő 2021. február 14-én este élelmiszert vásárolt, és hazaérkezve az ablakon át tanúja volt a történteknek, ami miatt a férfit felelősségre vonta, de az távozott otthonról. A hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellen, így került rendőrkézre.
    
A vádlott cselekményének következtében a gyermekeknél érzelmi traumára utaló jelek mutatkoztak, amelyek súlyos hatással lehetnek a későbbi fejlődésükre. A vádlott a két fiúnál a kiskorúak felügyeletéből adódó kötelezettségét súlyosan megszegte, mindkét kiskorú értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.

Rovatok