Index Vakbarát Hírportál

Európai politikai vezetőkkel tárgyal Magyarország jövőjéről Márki-Zay Péter

2021. november 10., szerda 12:33

Szerda délelőtt élőben jelentkezett be az Európai Parlamentből Ujhelyi István és Márki-Zay Péter. Az MSZP EP-képviselője azért hívta meg az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét Brüsszelbe, hogy európai politikai vezetőkkel egyeztessenek Magyarország jövőjéről.

Az előválasztás az ellenzék számára hatalmas siker, míg Orbánék számára csak bosszúság

– ezzel a mondattal kezdte Ujhelyi István a Márki-Zay Péterrel tartott közös brüsszeli sajtótájékoztatóját.

Az európai parlamenti képviselő kiemelte, hogy a magyar előválasztást az európai politikai vezetők is követték, az ismerkedő beszélgetéseken pedig az is kiderült, hogy nagy reményeket fűznek a következő hat hónaphoz, ők is látják, hogy „Magyarország változást akar”.

A választás ugyanakkor nem oldja meg önmagában Magyarország problémáit, éppen ezért kezdeményeztük a találkozókat, hogy elmondhassuk, milyen változásokra van szükség, és hogy milyen nehézségekbe ütközünk a jelenlegi rendszer lebontásakor

– tette hozzá Ujhelyi István.

Ezt követően Márki-Zay Péter elmondta, hogy a két nap alatt összesen húsz találkozója lesz hat európai biztossal és négy pártcsalád vezetőjével. Ezek közül egyelőre a zöldekkel és a szocialistákkal tudtak egyeztetni, a fogadtatásuk mindenütt pozitív volt.

Ők is érdekeltek abban, hogy Magyarország megújuljon, a nyugat-európai keresztény kultúrához tartozzon, és hogy ennek a szövetségnek, ahogy a NATO-nak is hűséges tagja legyen, ne pedig árulója

– fogalmazott az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay beszélt arról is, hogy milyen változásokat szeretne:

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom nem párt, így egyik európai frakcióhoz sem csatlakozna, de szerinte az Új Kezdetnek és a Új Világ Néppártnak az Európai Néppártban lenne a helye. A Fideszről azt mondta: „nem méltó, hogy kereszténynek nevezze magát”.

Mint azt megírtuk, Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje kedden Brüsszelbe utazott, hogy magyar európai parlamenti képviselőkkel és helyi magyarokkal találkozzon, illetve többek között az Európai Parlament több frakciójának képviselőivel egyeztessen.

A keddi fórumról Gyöngyösi Márton, a Jobbik európai képviselője arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy mintegy kétszáz brüsszeli magyar vett részt rajta.

A rendezvényen mi, ellenzéki európai parlamenti képviselők is részt vettünk. Felszólalásomban elmondtam, hogy az ellenzéki előválasztás a demokrácia iskolapéldája volt. A jövőben Magyarországon olyan kormányra van szükség, amely a nemzeti érdeket képviseli, de azt is tudja, hogy hazánk helye Európában, és nem az ázsiai diktatúrák között van

írta Gyöngyösi Márton a közösségi oldalán.

A fórumon szintén felszólalt Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője és Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője is. „Jövőre így együtt, közösen győzzük le a Fideszt és váltunk kormányt” – olvasható előbbi Facebook-bejegyzésében. Rónai Sándor szerint a jövő évi választás valódi tétje: „Orbán vagy Európa.”

A hvg.hu tudósítása szerint Márki-Zay Péternek a brüsszeli fórumon olyan kijelentései voltak, hogy régebben keresztény és jobboldali, mint Orbán Viktor és a Fidesz, illetve szerinte „fasiszta pártállamot” épít Orbán Viktor. Azt is mondta, hogy a kormányra azért szavaztak sokan, mert nincs alternatíva. „Most azonban van kire szavazni: rám” – jegyezte meg.

A brüsszeli körút egyik szervezője, Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő korábban az Indexnek küldött sajtónyilatkozatában azt írta: szerdán és csütörtökön az Európai Bizottság több biztosával találkozik Márki-Zay Péter, de fogadja őt az Európai Parlament szinte mindegyik képviselőcsoportja is jobbról és balról egyaránt, az S&D, a ReNew és a Zöldek mellett még az Európai Néppárt is.

Továbbá brüsszeli, európai háttérintézmények, think-tankek is aktívan érdeklődtek az ellenzéki miniszterelnök-jelölt személye iránt, „így meghatározó konzervatív és szociáldemokrata alapítványok vezetőivel” is asztalhoz fog ülni.

A szocialista európai parlamenti képviselő szerdai bejegyzésében közölte:

Márki-Zay Péter közel húsz találkozón vesz részt, többek között hat uniós biztossal és az összes Európa-párti frakció vezetőjével. Délelőtt Ska Kellerrel, a Zöldek frakcióvezetőjével egyeztettünk a magyarországi jogállamiság visszaállításáról, az állami korrupció felszámolásáról és az Orbán utáni időszakról.

Szerdán Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője a Facebook-oldalán egy képet osztott meg a Márki-Zay Péterrel való brüsszeli találkozójáról.

Tartalmas, jó hangulatú találkozó Márki-Zay Péterrel, ezúttal Brüsszelben, egy roppant sikeres előválasztás után, és egy ezerszeresen nagyobb jelentőségű országgyűlési választás előtt. Tudom, sokan aggódnak, elsősorban nekik üzenem: Orbán ellenzéke ma nem csupán erősebb, hanem egységesebb is, mint valaha!

– fogalmazott Dobrev Kára.

Azt is írta: ő és a Demokratikus Koalíció teljes erővel támogatja Márki-Zay Pétert és a közös kampányt.

„Márki-Zay Péter sikerének kulcsa a 106 ellenzéki jelölt, köztük a 32 DK-s jelölt győzelme. Egymásra vagyunk utalva. Vagy csak együtt győzhetünk, vagy pedig sehogy. Márpedig mind Márki-Zay Péter, mind a DK győzni akar, így győzni is fog 2022 áprilisában!” – tette hozzá a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője.

Rovatok