Index Vakbarát Hírportál

Munkaerőhiány miatt a szállodák és az éttermek sem vezetik be a kötelező oltást

2021. november 10., szerda 10:50

A munkáltatók mindezt azzal indokolják, hogy a szektorban így is magas az átoltottság, az oltás kötelezővé tételével pedig egy kolléga elvesztését sem kockáztathatják.

Mint ismert, a kormány felhatalmazta a cégeket és a vállalkozásokat arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára. Egyelőre ugyanakkor az látszik, hogy a munkáltatók kivárnak, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke, Baldauf Csaba a 24.hu-nak arról beszélt, hogy egyelőre egy olyan szállodáról vagy étteremről sincs tudomása, ahol előírták volna az oltást. A jelenség hátterében elsősorban a súlyos munkaerőhiány áll, a szektor nem engedheti meg az újabb lemorzsolódást.

A lap több hazai szállodaláncnál is érdeklődött, és egyelőre valóban úgy tűnik, hogy kötelező jelleggel egyik helyen sem várják el az oltást. Több helyen a munkaerőhiány mellett mindezt azzal indokolják, hogy

az átoltottság így is nagyon magas, 80-90 százalék feletti.

Baldauf Csaba, az alsópáhoki Kolping Hotel igazgatója beszélt arról is, hogy egyetértenek azzal a törekvéssel, hogy minél magasabb legyen az átoltottság, hiszen ez a szállodák és az éttermek biztos működésének alapja is. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha az oltás kötelezővé tétele egy kormányzati döntés lett volna,

akkor a munkáltató könnyebb helyzetben lenne.

Emellett megerősítette, hogy a vendéglátósok, az idegenforgalomban dolgozók körében körülbelül 80 százalékos lehet az átoltottság.

„Így azt is látni kell, hogy a munkaerőhelyzet miatt biztosan nem tudja mindenki kötelezővé tenni az oltást” – tette hozzá a MSZÉSZ elnöke.

(via 24.hu)

Rovatok