Andrássy Gyula gróf, a kiegyezés korának talán legnagyobb karriert befutott magyar politikusa 150 éve, 1871. november 14-én fejezte be miniszterelnöki tevékenységét, és kezdte meg hivatali idejét mint az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere. Szinte minden megtörtént vele, ami megtörténhet egy ember életében, hiszen az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepéért halálra ítélték, és jelképesen fel is akasztották 1851-ben, hogy bő másfél évtizeddel később, 1867. június 8-án ő tegye a királyi koronát a halálos ítéletét aláíró Ferenc József császár fejére.
Andrássy Gyula gróf a felvidéki Oláhpatakon (ma Vlachovo) született 1823. március 8-án egy székely eredetű főnemesi családban. Középiskolai és jogi tanulmányai után az ifjú gróf Franciaországban és Angliában járt. Hazatérve bekapcsolódott a közéletbe. Megismerkedett gróf Széchenyi Istvánnal, akinek eszméi, gondolkodásmódja nagy hatással voltak rá. Széchenyi pártfogásába vette a fiatalembert, és kis idő múltán már megjósolta, hogy Andrássy döntő szerepre hivatott az ország vezetésében. A forradalom előtti években Zemplén megyében politizált, 1845-ben táblabírává, 1847-ben vármegyei követté választották.
1848 őszétől a zempléni önkéntes nemzetőrzászlóalj parancsnokaként részt vett a Jellasics elleni harcokban.
Móga János altábornagy mellett harcolt a pákozdi csatában. A tavaszi hadjáratban Görgei Artúr segédtisztje volt. Ott volt az isaszegi és a nagysallói csatában, de Komárom felmentésénél, valamint Pest-Buda visszafoglalásánál is.
A remek diplomáciai érzékű arisztokrata 1849 májusától a kormány isztambuli követe lett. Konstantinápolyban török segítséget igyekezett kijárni a magyar szabadságharc számára. A követség azonban elkésett, a levert szabadságharc után a fiatal ezredes már nem térhetett vissza hazájába.
Miután Ferenc József aláírta a halálos ítéletét, távollétében, 1851. szeptember 21-én jelképesen (in effigie) felakasztották, azaz a nevét a bitófára szögezték. Andrássy azonban ekkor már Londonban, majd Párizsban élt. Nem nagyon stresszelte túl magát:
Itt van a halálos ítéletem, oly szépen megokolva, hogy egykoron nem kívánhatok különb feliratot sírkövemre.
A magyar grófot kora férfiideáljának tartották. Nem véletlen, hogy a párizsi hölgyek a „szép akasztott” (le beau pendu) jelzőt aggatták rá. Andrássy született úriember volt, egy charmeur, aki otthonosan mozgott társasági körökben, az előkelő szalonok kedvence volt. Nyelveket beszélt, kellemes társalgónak számított, aki ráadásul kiváló kapcsolatteremtő képességgel is rendelkezett.
A fények városában a szerelem is rátalált, 1856-ban kötött házasságot az erdélyi grófi sarjjal, Kendeffy Katinkával. A házaspárnak három gyermeke született, köztük Gyula, aki apját követve később szép diplomáciai és politikusi pályát futott be.
A nagyúri élet, a társasági összejövetelek nem elégítették ki igényeit, egyvégtében hazája jövőjén gondolkozott, és Kossuth elképzeléseivel szemben Széchenyivel értett egyet, aki az Ausztriával való megegyezés mellett foglalt állást. Andrássy egyértelműen fogalmazott:
A jövő a Gondviselés kezében volt, és szerencsésnek mondhatjuk, hogy Magyarország nem hallgatott Kossuth misszionáriusainak szavára, akik hazánkat 1850–54 között bejárták, hogy azt egy nagy fölkelés céljaira szervezzék. Hála Istennek, a nemzet nem volt kapható újabb forradalomra.
Hazatérését anyjának, gróf Szapáry Etelkának köszönhette, aki kijárta fiának az amnesztiát. Az ötvenes évek végén Deák Ferenc köréhez csatlakozott, mert békés úton akarták rendezni az ellentéteket a bécsi udvarral. Az októberi diploma kiadása után visszautasította a Zemplén megyei főispáni kinevezést, az 1861-es országgyűlésen a felirati párthoz csatlakozott. Egyik híres mondása szerint
A politikai pártok hasonlítanak a mágneshez: van egy oldaluk, amely vonz, és egy, mely eltaszít.
A kiegyezés felért egy rendszerváltozással. Az új műsorhoz pedig új férfi kellett. Andrássy több szempontból is tökéletes választásnak tűnt a miniszterelnöki posztra. Egyrészt nemcsak aktív szerepet vállalt a kiegyezés előkészítésében, hanem népszerű hazai politikusként bírta Deák Ferenc támogatását is, aki azzal javasolta maga helyett a tisztségre, hogy „a Gondviselés küldötte, akit Isten szemelt ki a feladatra”, másrészt a bécsi udvar szintúgy elismerte politikai és diplomáciai talentumát, nem szólva arról, hogy rendkívül szoros barátság fűzte Erzsébet császárnéhoz, Sisihez is.
A sors furcsa fintoraként 1867. június 8-án az „akasztott” ember tette fel a királyi koronát a halálos ítéletét aláíró Ferenc József császár fejére.
Miniszterelnökként jelentős szerepe volt a horvát–magyar kiegyezés létrejöttében, a nemzetiségi törvény megalkotásában, a közigazgatás és a bíráskodás szétválasztásában és az önálló magyar honvédség felállításában. Ő vetette fel egy új fővárosi sugárút építésének tervét, amely a zsúfolt Király utcát tehermentesítve a Belvárost köti össze a Városligettel. A képviselőház 1870 végén fogadta el a terveket, míg maga az útépítés 1876-ban fejeződött be. Az új utat eleinte Sugárútnak, 1886-tól 1950-ig, majd 1990-től újra Andrássy útnak hívták. A kommunista rezsim alatt három neve is volt: Sztálin út, Magyar Ifjúság útja és Népköztársaság útja.
ANdrássynak Sajátos munkamódszere volt. Nem olvasgatott előterjesztéseket, hanem kérte, hogy az adott témában járatos szakértők készítsék fel. Hihetetlenül jó volt a memóriája, már első hallásra sok mindent megjegyzett. gyorsan tudott dönteni. Ahogy mondani szokás, nem szenvedett önbizalomhiányban.
Diplomáciai karrierjének csúcsára 1871. november 14-én ért el, amikor is az Osztrák–Magyar Monarchia közös külügyminisztere lett. Ezzel a világpolitika alakítói közé lépett. Szívós munkával elérte, hogy a poroszellenes nagynémet politika helyébe az együttműködés lépjen. Közben barátjává vált Otto von Bismarck hercegnek, aki 1871-ben a Német Birodalom első kancellárja lett, és maradt is egészen 1890-ig.
Külügyminiszteri tevékenységének csúcsa az 1878-as berlini kongresszus összehívása és megtartása volt. A kongresszus gátat vetett az 1877–78-as orosz–török háború miatt a Balkán felé megindult orosz térfoglalásnak. Itt kapta meg a monarchia Bosznia és Hercegovina megszállásának megbízatását. A megszállás okozta pénz- és véráldozat miatt politikai támadások érték. A külügyminiszteri székből való távozása előtti napon, 1879. október 7-én még aláírta a Német Birodalommal kötött szerződést. Az úgynevezett kettős szövetség a Német Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia titkos katonai és védelmi szerződése volt, amely lényegét tekintve az Orosz Birodalom ellen irányult. Andrássy ezzel elérte a célját, hiszen a kiegyezés a monarchia belső nyugalmát biztosította, míg a kettős szövetség a külsőt.
Elhatalmasodó betegsége miatt élete utolsó hónapjaira visszavonult az Adriai-tenger partjára, az Abbázia közelében fekvő voloscai villájába. A gróf még 1865-ben építtette a háromszintes nyaralót, közvetlenül a festői öböl meredek partjára. Az egyáltalán nem hivalkodó épületből nemcsak a tengerre, hanem a barátságos halászfalura és annak kikötőjére is jól rálátott. Nagyon megkedvelte a helyieket. Szeretett lakhelyén 1890. február 18-án hunyt el. A nyaraló teraszos kialakítású parkjának támfalán márványtábla áll, amelyet 2015-ben, halálának 125. évfordulóján a rijekai magyar szervezetek és a zágrábi magyar nagykövetség közösen avattak fel, a latin nyelvű felirat ma is emlékezteti az utókort az épület egykori híres lakójára.
Mikszáth Kálmán ezt írta róla a Vasárnapi Újság 1906. december 9-i számában:
Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferencz a magyar paraszt inkarnácziója, azoknak összes bölcsessége egy fejben, Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztillált alakban. Nagy úr tudott lenni, anélkül hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, anélkül hogy leereszkedőnek látszanék.
Lovas szobrát 2016. szeptember 13-án avatták fel a Kossuth téren.