Index Vakbarát Hírportál

Kongresszust tartott a Fidesz, Orbán Viktor már a következő tíz évre készül

2021. november 14., vasárnap 19:31

Orbán Viktort újra pártelnökké választották a Fidesz vasárnapi tisztújító kongresszusán, de az alelnökök névsorában történt egy változás. A kormányfő beszédében az elmúlt 33 év mellett a következő 10 év is helyet kapott, és nem maradt el az Európai Unió kritikája sem.

Megtartotta 29. tisztújító kongresszusát a Fidesz, Orbán Viktort 1061 szavazattal, kihívó nélkül újra pártelnökké választották, az alelnökök névsorában viszont történt változás. Novák Katalin miniszteri pozíciója miatt nem indult újra, a helyét Gál Kinga EP-képviselő veszi át. Kubatov Gábor, Németh Szilárd és Kósa Lajos maradt az elnökség tagja.

Az eseményen több kormánytag is felszólalt, Szijjártó Péter külügyminiszter beszéde a bevándorlás köré épült, hangsúlyozta, hogy Magyarország egész Európát védi hat éve, és a letelepítési kvóták kérdését sem hagyta ki, amit szerinte most szponzorált visszatérítésnek hívnak,

mi azonban magyarok vagyunk, és nem hülyék, átlátunk a szitán.

Varga Mihály pénzügyminiszter a gazdasági eredményekről elmondta, hogy ők nem a megszorításokban hisznek, csökkentették az adókat, ezért sikerült elérni a járvány előtti szintet. A tárcavezető úgy gondolja, hogy az ellenzék visszatérne az áremeléshez, a kormány viszont kitart a rezsicsökkentés mellett.

Varga Judit elsősorban az uniós ügyeknek szentelte mondandóját, szerencsés embernek tartja magát, mert hálás feladat az övé, „mindennap a munkatársaimmal képviselhetem hazánk ügyét a brüsszeli bürokratákkal szemben”.

Az igazságügyi miniszter felsorolta, hogy a pénzügyi válság kezelésében, a rezsiharcban és a bevándorlásban is a magyar kormánynak lett igaza, és „igazunk lesz abban is, hogy megállítjuk az LMBTQ-lobbit az iskolák kerítésénél”.

Nem akarunk egy neomarxista birodalom létrehozásában részt venni, inkább megmutatjuk, hogy van a valóságban is működő alternatíva.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint a baloldal számára a hatalom cél, és nem eszköz, ezért a Fidesz jelenti továbbra is a reményt Magyarország számára.

Ha mi nyerünk, akkor a győztes Magyarország lesz.

Novák Katalin búcsúzott

A miniszteri pozíciója miatt az alelnöki tisztségből távozó Novák Katalin beszéde a családok fontosságáról szólt, de megemlítette az európai politikát is:

Elhagytuk az Európai Néppárt süllyedő hajóját, most egy új szövetséget hozunk létre, ami összefogja a nemzeti szuverenitás, az egészséges önvédelem és a hagyományos családok pártján álló erőket.

A családügyi miniszter azzal búcsúzott az alelnöki pozíciótól, hogy „ez jó mulatság, női munka volt”.

Orbán Viktor az elmúlt 33 és a következő 10 évről is beszélt

Az újraválasztott pártelnök azzal kezdte, hogy a feleségétől megkapta az engedélyt, így elfogadhatta a küldöttek bizalmát.

A kormányfő úgy látja, hogy a Fidesz első 33 éve minden, ami eddig történt, csak bemelegítés volt, felkészülés az igazán nagy dolgokra, amelyekből nem szeretne kimaradni, és „az a legbiztosabb, ha elől megy az ember”.

Igaz, hogy itt a legsűrűbb a golyózápor, de cserébe innen látsz a legjobban.

Orbán Viktor beszédében hangsúlyos részt kapott a következő tíz év, és többször kiemelte, hogy nem érhetik be azzal, amit eddig elértek, mert Magyarország ma még csak feltörekvő ország, innen pedig úgy lehet előrébb lépni, ha képzettebbek vagyunk, jobb minőségben termelünk, pontosabban dolgozunk, jobban osztjuk be az időnket, jobban szervezzük a munkát és szorgalmasabb gyerekeket nevelünk.

Mi azt ajánljuk Magyarországnak, hogy akarjon többet.

A kormányfő leszögezte, hogy még mindig vannak szegények, nem születik elég gyermek, nincs mindenkinek jó lakása, nem elég sem a fizetés, sem a nyugdíj, többre van szükség. A nyugdíjakkal kapcsolatban egy bejelentést is tett: jövőre a teljes 13. havi nyugdíjat kifizetik.

Kritizálta az EU-t, de nem lépne ki

Orbán Viktor visszatérően kritizálta az Európai Uniót, ami megítélése szerint válságról válságra bukdácsol és „szivárványszínű árnyéka önmagának", ezért Brüsszelt meg kell újítani, „mielőtt darabokra hullik”.

A kormányfő világossá tette, az integrációnál csak arról volt szó, hogy bizonyos feladatokat együtt végzünk, minden más nemzeti hatáskörben marad, ilyenek például az igazságszolgáltatás, a médiaszabályozás és az oktatás.

Integráció igen, egyesülés nem.

Orbán Viktor úgy véli, az EU, ahogy most kinéz, el van rontva, az a cél, hogy változást érjenek el, de

eszünk ágában sincs kilépni, ilyen könnyen nem lehet tőlünk megszabadulni. Meg kell állítanunk a lopakodó egyesítést.

A miniszterelnök az ellenzékre is kitért amikor többek között arról beszélt, hogy

miközben a mi politikánkkal az is jól jár, aki nem ránk szavazott, a baloldal politikájával az is rosszul jár, aki rájuk szavaz.

A tisztújító kongresszuson elhangzott beszédekről percről percre tudósításunkban számoltunk be részletesen.

(Borítókép: Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok