Index Vakbarát Hírportál

Miniszteri biztossá nevezték ki a Mediaworks vezérigazgatóját

2021. november 15., hétfő 10:08

Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter Szabó Lászlót pharma-innovációért felelős miniszteri biztossá nevezi ki – tudatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). 

A legújabb magyar miniszterei biztos a TEVA gyógyszercég vezetője, majd Magyarország washingtoni nagykövete volt, így gyógyszeripari ágazati tapasztalatokkal és megfelelő diplomáciai gyakorlattal egyaránt rendelkezik – olvasható a közleményben. Ezen kívül Szabó Lászlóról az is tudható, hogy a Mediaworks jelenlegi elnök-vezérigazgatója.

Az ITM emlékeztet, hogy Magyarország sokáig gyógyszer nagyhatalomnak számított és ezt annak is köszönhette, hogy erősen támaszkodott a hazai egyetemek orvos- és gyógyszerésztudományi karaira. A világjárványban kiderült, hogy milyen kiszolgáltatott egy ország, ha nincs megfelelő gyógyszer-gyártási és fejlesztési kapacitása.

A közlemény szerint a magyar kormány számos lépést tett az elmúlt évben a magyar egészségipar, ezen belül a gyógyszeripar erősítése érdekében. Kidolgozták az egészségipari stratégiát, jelentős, 100 milliárdot meghaladó összegű pályázati támogatásban részesültek a vállalatok, döntés született és megkezdődött a debreceni vakcinagyár építése, a hazai gyártókra és egyetemekre épülő számos kutatási projekt kezdődött meg. E folyamat következő lépése a gyógyszergyártás innovációs környezetének fejlesztésérét irányító miniszteri biztos kinevezése.

Megvan az utódja a Mediaworksnél

Kálmán Erika korábbi vezérigazgató-helyettest nevezte a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriuma.

 Dr. Szabó László, aki a járványhelyzet legnehezebb időszakában is hatékonyan irányította a cégcsoportot, más fontos kormányzati megbízatást kap

– írták. 

A közlemény szerint Kálmán Erika  közgazdászként korábban magyar és nemzetközi vállalatoknál is vállalatszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozott felsővezetői pozícióban és közel 10 éve médiapiaci területen dolgozik. Általános tapasztalata mellett kiválóan ismeri magát a Mediaworks-öt: részt vett a cégcsoport korábbi akvizíciós folyamataiban, 2015-től pedig folyamatosan a menedzsment tagja.

(Via MTI, Ripost)

Rovatok