Index Vakbarát Hírportál

A küldöttek csaknem negyede nem volt ott a Fidesz-kongresszuson

2021. november 18., csütörtök 11:28

Vasárnap 352 küldött nem jelent meg a Fidesz kongresszusán, ez csaknem negyede a beharangozott létszámnak – írja a Népszava.

Ezt a Fidesz kommunikációs igazgatójának az MTI-hez korábban eljuttatott beszámolójából számolták ki. Hollik István a kongresszus előtt azt közölte, hogy 1472 küldött érkezik több mint 800 településről, az ország minden pontjáról. Deák Dániel, a kormányközeli XXI. Század Intézet elemzője a Hír TV-nek ugyancsak közel 1500 résztvevő küldöttről beszélt, a rendezvényt egyben erődemonstrációnak minősítette.

Orbán Viktor a tisztújításon végül 1061 szavazatot kapott. Mivel kihívója ezúttal sem volt, az esetleges tartózkodások, valamint ellenszavazatok számáról pedig nem volt bejelentés, a lap a Fidesz sajtóosztályánál érdeklődött, ahonnan azt a választ kapták:

A tisztújító kongresszuson 1120 küldött vett részt. 1070 küldött szavazott, ami a korábbi szavazások arányával megegyezik. Az elnök 1061 szavazatot kapott, de nem volt tartózkodás és ellenszavazat.

Vagyis kilenc szavazat valószínűleg érvénytelen volt, továbbá a megjelentek közül 50-en nem szavaztak. Az adatok összevetésével az látható, hogy 352 képviselő nem jelent meg a kongresszuson, ez a küldöttek mintegy 24 százaléka.

Rovatok