Index Vakbarát Hírportál

Egymillió forintot keresett a hamis sportorvosi engedélyekkel

2021. november 19., péntek 10:23

Egy férfi éveken át állított ki hamis bélyegzővel sportorvosi igazolásokat, amelyeket különböző összegekért árult sportolóknak és sportegyesületeknek. 

A Fővárosi Főügyészség közleményében olvasható, hogy egy 53 éves férfi 2015 és 2019 között sportorvosi asszisztensnek adta ki magát, majd amatőr jégkorongozóktól, megbízottjaiktól, sportegyesületek vezetőitől és alkalmazottjaitól elkérte a lejáró sportorvosi engedélyeket, amelyeket meghosszabbítva, a versenyzésre jogosító pecséttel ellátva adott vissza, mindezekért persze pénzt kért. A csalásokhoz egy hamis bélyegzőkészletet használt, amely egy sportorvos és egy sportorvosi intézmény adatait, illetve a ,,VERSENYEZHET” engedélyt tartalmazó hamis bélyegzőkből állt.

A férfi az engedélyeket és az ügyintézésért elkért 3–6 ezer forintot többnyire vendéglátóhelyeken, de volt, hogy egy bevásárlóközpont parkolójában vette át, majd az okmányokat pár nap múlva lebélyegezve visszaadta. A csaló alapos volt, hiszen az egyik egyesülethez egy eddig a hatóság számára beazonosítatlan társával rendszeresen látogatott, ahol kötelező sportorvosi vizsgálatokat színleltek. Ilyenkor a férfi társa játszotta el az orvos szerepét, mindezt fehér színű orvosi köpenyben és táskával, orvosi eszközökkel felvértezve. Szinte mindent úgy csinált, mint az igazi sportorvosi vizsgálatokon: sztetoszkópos, vérnyomás-, látás-, illetőleg EKG-vizsgálatot is színlelt, és sportorvosi kérdőíveket is kitöltöttek. A csalássorozattal több mint egymillió forintra tett szert.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói 2019 novemberében azonosították, és gyanúsítottként hallgatták ki az 53 éves férfit, több mint egymillió forintot lefoglaltak tőle. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfit kuruzslás bűntettével, 160 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével és 49 rendbeli csalás vétségével vádolja.

(via Fővárosi Főügyészség)

Rovatok