Index Vakbarát Hírportál

Jön az oltási akcióhét, 101 kórházban oltanak

2021. november 19., péntek 12:30

Hétfőn kezdődik az oltási akcióhét, az oltakozni vágyókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben várják – emlékeztetett a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, aki a legfontosabb tudnivalókat is közölte.

György István felhívta a figyelmet, hogy a jövő vasárnap záruló akcióhéten oltásra érkezőknek nem kell előzetesen időpontot foglalniuk, időpontra bejelentkezniük, regisztrálniuk, így azok is könnyen hozzájuthatnak a vakcinához, akiknek nincs vagy nehézkes az internetelérése, illetve a megadott felületeken „nem tudnak csatlakozni az egészségügyi rendszerhez".

Hozzátette, az oltást végző kórházakról, szakrendelőkről ugyanakkor a koronavirus.gov.hu oldalon is lehet tájékozódni.

A kormány által elrendelt akcióhetet az országos oltási munkacsoport és a megyei oltási munkacsoportok, valamint az országos kórházi főigazgatóság szervezi az operatív törzs iránymutatása alapján. Az oltóhelyeken mind az öt Magyarországon forgalomban lévő oltóanyag, vagyis a Pfizer-vakcina, a Moderna, az AstraZeneca, a Janssen és a Sinopharm is rendelkezésre áll, a Szputnyik V már elfogyott.

Mint mondta, a kórházaktól kérték, hogy az érkezők számának függvényében folyamatosan nyissák ki az oltóhelyeket, lehetőleg ne legyenek hosszú várakozások, ennek elkerüléséhez a honvédség is segítséget nyújt.

Magyarországon a pandémia agresszív, felfutó időszakban van, az oltás az egyetlen hatékony védekezési eszköz ellene

– fogalmazott az államtitkár, aki azt azt kéri, hogy aki még nem tette, oltassa be magát, akiknél pedig már 4-6 hónap eltelt a második oltás óta, kérje a harmadikat.

Jelezte, hogy az időpontfoglaló és az oltóhelyek az akcióhét után is nyitva lesznek, az akcióhét tapasztalatai alapján döntenek hasonló intézkedésekről.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy noha elértük a hatmillió beoltottat, az oltási folyamat lelassult, ezért fontos, hogy az egyéb intézkedéseket is betartsuk.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, holnaptól a zárt terekben kötelező a maszkviselés, és bizonyos csoportok a harmadik oltást is kötelesek felvenni. Gulyás Gergely tegnap arról is beszámolt, hogy az ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.

Az összes virológus azt mondja, hogy nyakig vagyunk a negyedik hullámban, és a neheze most következik. Akik nincsenek beoltva, életveszélyben vannak – ezt már Orbán Viktor mondta a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában. 

A miniszterelnök 

Rovatok