Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter: Orbán Viktor 55 297 migránst telepített be

2021. november 19., péntek 07:05

Márki-Zay Péter az ATV-ben migránsokról, rezsicsökkentésről és a benzinárról is beszélt csütörtök este.

A csütörtöki Egyenes beszéd egyik vendége Márki-Zay Péter volt az ATV-ben, aki „határmenti” napot tartott. Délután ugyanis a röszkei határátkelőnél tartott sajtótájékoztatót, ahol felállítottak egy migránsszámlálót, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje pedig arról beszélt, hogy hány migránst telepített be Magyarországra az Orbán-kormány. Számítása szerint 55 297 emberről van szó, miközben a kormány által sokszor citált Soros György egyetlen embert sem hozott be.

Ez egy hivatalos adat 2019-ből, az 55 297 emberen kívül 20 ezren letelepedési engedélyt is kaptak, ebből Rogán Antal mintegy 150 milliárd forintos profitot bezsebelt, a magyar adófizetők viszont 17 milliárdot veszítettek. Ez az elszámoltatás fontos tárgya lesz majd

– tett ígéretet a műsorban Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester elárulta, hamarosan 400 óriásplakáton lesz kint a migránsszámláló, és azt akarják elérni, hogy a legelvakultabb Fidesz-hívek is elhiggyék, hogy nem Soros Györgytől, Brüsszeltől vagy a migránsoktól kell félni, csakis Orbán Viktortól, hisz migránsokat is csak ő telepített be az országba.

Orbán Viktor 2002-es szavait idézte, szerinte a miniszterelnök akkor azt mondta, 1 milliónyi migráns munkaerőre van szükség Magyarországon, ezzel szemben elmondása szerint Orbán Viktor később azzal kampányolt, hogy a gazdasági bevándorlás rossz, ma pedig gyűlöletkampányt folytat a migránsok ellen. Ő a gazdaság érdekében elfogadhatónak tartja, hogy érkezzenek bevándorlók, a gyűlöletkampányt elítéli. Azt mondta, ha munkaerőpótlásról beszélünk, érdemes az országból kivándorolt 800 ezer magyarra gondolni, szerinte közülük százezres nagyságrendben lehetne hazacsábítani embereket, s a következő kormánynak ez programja lesz.

Kifejtette, a TEK-es, rendőri és határőri múlttal bíró Lengyel Róberttel dolgoznak a határvédelem programján, a cél, hogy felállítsák a független határőrséget. Kifogásolta, hogy Orbán Viktor visszautasította, hogy az uniós Frontex-katonák segítsenek be a határvédelembe, ahogy fogalmazott, minden bizonnyal azért, hogy a hazájában korrupciós bűncselekmények miatt elítélt, majd elmenekült Nikola Gruevszki észak-macedóniai miniszterelnököt becsempészhesse.

Nem ez a valódi rezsicsökkentés

A benzinárra is kitért, szerinte az árbefagyasztás azért volt „végetlenül ostoba és felelőtlen döntés”, mert ennek az akciónak a terhét irracionális módon rátették a kereskedőkre, őket viszont nem kompenzálták.

A rezsicsökkentést is érintette ezen a ponton, szerinte nem az a fenntartható rezsicsökkentés, amit a Fidesz csinál, hanem például az, amit ő Hódmezővásárhelyen, ahol most adtak át egy nyílászárócserén átesett, napelemekkel, napkollektorokkal ellátott idősek otthonát. Kritizálta, hogy amikor a kormány által befagyasztott gázárnál alacsonyabb volt a nemzetközi árfolyam, akkor azt a különbözetet nem adták oda a fogyasztóknak, míg most, amikor egekben a piaci ár,

majd az adófizetők pénzéből kell kimenteni a bajba kerülő közműcégeket, melyeknek a rezsicsökkkentés miatt alacsony szinten kell tartani a hazai árakat.

Márki-Zay Péter úgy látja, a kormány fél a választási vereségtől, és emiatt csalásra készül, amit azzal készít elő, hogy törvényben írta elő: nem kell ténylegesen a bejelentett lakcímen élnie annak, aki lakóhelyet létesít Magyarországon. Ugyan az ezt tartalmazó salátatörvényt több ellenzéki képviselő is megszavazta, a politikus jelezte, az ellenzék utóbb közös nyilatkozatban ítélte el az akciót, és úgy véli, a választási csalás alapjául szolgálhat a módosítás.

Székely Sándor független képviselő kezdeményezte, hogy a közös ellenzék egy közös frakcióba ülhessen be a parlamentben, s az országház erről szavazni fog. Márki-Zay Péter erről azt mondta, látható a cél, hogy ne jöhessen létre a 6+1 frakció, és mindenki „Gyurcsány frakciójába üljön be”, vagyis lehessen az egész ellenzéket gyurcsányozni kormányoldalról. Másfelől ez a pártfinanszírozást is érintené, vagyis anyagi kárt szenvednének az ellenzéki pártok, de a politikus rögzítette, ha kétharmaddal győz az ellenzék, ezeket a szabályokat gyorsan meg lehet változtatni.

Rovatok