Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a féléves gyermekét bántalmazó kaposvári férfit

2021. november 20., szombat 20:10

Letartóztatta a bíróság azt a kaposvári férfit, aki a gyanú szerint megverte hat és fél hónapos kislányát. A kisbaba sírása dühítette fel a 25 éves apát, aki úgy megütötte a csecsemőt, hogy betört a koponyája. Kiskorú veszélyeztetése miatt mindkét szülőt gyanúsítottként hallgatták ki. Az édesanya szabadlábon védekezhet, az édesapát viszont súlyos testi sértéssel is gyanúsítják, így őt letartóztatták.

A mai nappal a kaposvári bíróság harminc napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását, arra figyelemmel, hogy a bíróság álláspontja szerint alappal kell tartani attól, hogy a büntetőeljárás eredményes lefolytatását meghiúsítaná. Magyarán: bárkit megfenyegethetne vagy hasonló cselekményt követhetne el

− mondta Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője az RTL Klub megkeresésére. A csatorna híradójából kiderült az is, hogy a férfi és az ügyvédje fellebbezett, így a döntés nem jogerős.

Az esetről korábban az Index is beszámolt, a 25 éves férfi a gyanú szerint ököllel ütötte gyermekét, mert a sírása miatt nem tudott pihenni. Az apa és élettársa négy közös gyermeket nevel. A férfi múlt csütörtökön verte meg a csecsemőt, amíg a gyerek édesanyja kiment a szobából, hogy tápszert készítsen.

A bántalmazást az anya is látta, de csak napokkal később vitte orvoshoz a gyermeket. Az orvosi vizsgálatból kiderült, hogy a lányuk súlyos sérüléseket szerzett, a koponyája betört, a csecsemőt azóta is kórházban ápolják. A rendőrség szerint nem ez volt az első eset, hogy a férfi bántalmazta a kislányt. Három hónappal ezelőtt szintén megverte a gyermeket, akinek látható sérülései voltak.

A féléves kislányt kiemelték a családból, a szülők felügyeleti jogát szüneteltetik. A másik három gyermek ügyében szintén elindult a gyámügyi eljárás, őket addig a nagymamánál helyezték el őket.

Rovatok