Index Vakbarát Hírportál

Budapesti vásárral támogatják a koronavírus miatt árván maradt gyermekeket

2021. november 21., vasárnap 20:41

Fontosnak nevezte a köztársasági elnök felesége, hogy diplomaták részvételével vasárnap Budapesten tartott vásár bevételéből a koronavírus-járvány miatt árván maradt gyermekek megsegítését végző Regőczi Alapítvány munkáját is támogatják – írja az MTI. 

Herczegh Anita, az alapítvány kuratóriumi elnöke az InterContinental Budapest szállodában megrendezett vásáron azt is elmondta, hogy Magyarország is képviselteti magát az eseményen, idén az Örökség Alkotóműhely magyar motívumokkal díszített, kézzel hímzett, modern termékeit vásárolhatták meg az érdeklődők a magyar standnál.

Az idei vásár teljes bevételét a Regőczi Alapítvány, a BIZSU közösségi tér, a Tovább Élni Egyesület és a Semmelweis Egyetem támogatására fordítják – tette hozzá az államfő felesége, a vásár fővédnöke.

A vásáron 25 ország nagykövetségei mutatták be nemzetük különlegességeit, kézműves termékeit, ételeit, italait és ajándéktárgyait. A látogatók többek között kazahsztáni tradicionális süteményeket és egyiptomi gyümölcskészítményeket is vásárolhattak.

Az érdeklődőket tradicionális táncbemutatók is szórakoztatták; az eseményz a diplomata házastársak budapesti egyesülete szervezte.

Áder János köztársasági elnök és felesége 2021-ben hozta létre a Regőczi Alapítványt azzal a céllal, hogy hosszú távú és személyre szabott gondoskodást biztosítson azoknak a gyermekeknek, akik a világjárvány miatt elvesztették egyik, vagy mindkét szülőjüket.

A koronavírus árváinak segítésére létrehozott Regőczi Alapítvány munkáját támogatja az idén 10. alkalommal megrendezendő, jubileumi Jónak lenni jó!, a közmédia jótékonysági kampánya.

Rovatok