Index Vakbarát Hírportál

Bajnai Gordon cápákat emleget az újabb rejtélyes hangfelvételen

2021. november 23., kedd 08:47

Kedden reggel ismét egy olyan hangfelvételt hozott nyilvánosságra az Anonymus-maszkos alak, amin Bajnai Gordon hallható. A volt miniszterelnök a már korábban közzétett beszélgetés újabb részletében arról beszél Gansperger Gyula és a Városháza után érdeklődő potenciális vevő társaságában, hogy sok a cápa a fővárost vezető baloldali koalícióban, akik amint kiszagolnak egy üzletet, egyből közvetítőként szeretnének benne részt venni.

A beszélgetés elején Gansperger Gyula hangját hallani, amint Bajnai Gordonnak panaszkodik: „Megzavartam volna a […] ez egy nagyon káros dolog. És ezért kértük a te segítségedet, mert nem tudtuk, hogy hova kell […]. Vannak ilyen berepülő pilóták, akik megjöttek, most nem untatnálak ezekkel a személyekkel. Csak érted, ha a kisebb ügyeknél, kavarognak. De én azt mondom, hogy ez azért egy egészen más történet.”

Mindebből kiderül, hogy – amint már az Anonymus-maszkos alak által korábban nyilvánosságra hozott beszélgetésrészletből fény derült – a Városháza-projektről van szó. Gansperger Gyuláék pedig abban kérik a volt miniszterelnök közbenjárását, segítsen, hogy ne zavarják meg „berepülő pilóták” a tárgyalásokat.

Bajnai Gordon erre a következőket válaszolja a felvételen:

Legalább két probléma van. Menedzsmentszempontból. Tehát ugye ez egy hatpárti koalíció. Ami egy adottság. Erre utaltam, hogy mind a két oldaláról láttam már ezeket a működéseket. Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen.

A volt miniszterelnök tehát maga is megerősítette Gansperger Gyula korábbi kijelentését, miszerint jutaléki rendszer működhet a fővárosnál. Egy korábbi hangfelvételen az hangzott el, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is pénzt kaphat vissza egyes fővárosi ingatlanügyletek után. Karácsony Gergely akkor határozottan tagadta, hogy mindez igaz lenne, kiállt helyettese mellett, és kijelentette, hogy „tűzbe teszi a kezét” Kiss Ambrusért.

Ezután azt halljuk a felvételen, hogy arra kérik Bajnait, intézze el Tordai Csabán, a főpolgármester tanácsadóján keresztül, hogy kizárólag Barts Balázzsal, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjével kelljen tárgyalniuk az eladásról. Gansperger a következőket mondja: „Az lenne a jó, ha a Balázzsal összejönne, már bocsánat, csak mindig ott van mellette egy másik…”

Minderre Bajnai Gordon így reagál:

Ezt az igényt megértem, nem tudom, hogy a Tordai úr erre képes lesz-e, mert amint híre megy egy ilyen dolognak, ebben a […] egy ilyen koalícióban, mindenki hirtelen, meg vannak ezek a cápák. […] Énszerintem amikor bejelentkezik nálatok valaki, nem tudja kontrollálni, rengeteg ilyen cápák úszkálnak a tóban, és egy nagykoalícióban mindenkinek a maga kis részterületei vannak, ez a realitás, ez így működik.

A volt miniszterelnök szerint tehát az a realitás a fővárost vezető hatpárti koalíció esetében, hogy „sok a cápa”, így nem biztos, hogy Tordai Csabának sikerül elintéznie, hogy a Városháza eladásáról kizárólag Barts Balázzsal lehessen tárgyalni.

Újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra az Anonymus-maszkos alak

Lapunk ismét kérdéseket küldött a fővárosnak Bajnai Gordon szavaival kapcsolatban. (Már a volt miniszterelnök beszélgetéséről készült első hangfelvétel nyilvánosságra kerülésekor is kérdéseket küldtünk a fővárosnak, de azokra azóta sem kaptunk választ. Karácsony Gergely egy Facebook-bejegyzésben reagált, amelyben arról írt, hogy szerinte az orosz titkosszolgálatok tudtával készültek a hangfelvételek.)

Kérdéseinket ismét elküldtük a főváros vezetésének, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: Bajnai Gordon. Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Rovatok