Index Vakbarát Hírportál

Kóbor János előre megmondta, mi legyen vele, ha baj van

2021. november 23., kedd 08:26

Az Omega frontembere kérte azt, hogy amennyiben kórházba kerül, akkor rendeljenek el hírzárlatot az állapota körül.

Erről Trunkos András, az Omega menedzsere beszélt a Borsnak. Elmondta, hogy Kóbor János kórházba kerülése előtt volt egy hosszabb beszélgetésük.

Szóba került, hogy mi legyen abban az esetben, ha bármi baj történne. Külön megkért engem, az Omegát és az egész családját, hogy bármilyen állapotba kerül, nem szeretné, ha bárki is tudna róla 

– fogalmazott a menedzser, hozzátéve: a zenész nem szerette volna azt, hogy az emberek lássák a küzdelmét.

Trunkos András azt is hozzátette, hogy állandóan csörög a telefonja, ugyanis számos világsztár érdeklődik a zenész állapota felől. Még Dél-Amerikából és Afrikából is érkeznek hívások.

Úgy érezzük, hogy egy nagy szívként dobog a világ Kóbor Jánosért

– mondta. 

Nemrég például a Scorpions frontembere is üzenetet küldött, és mielőbbi felépülést kívánt a magyar zenésznek. Az Omega a hétvégén azt kérte a rajongóktól, hogy imádkozzanak Kóbor Jánosért, aki november 13-án került kórházba. A zenekar 78 éves frontemberét néhány nappal később egy másik intézménybe szállítottákahol tovább kezelik, miután elkapta a koronavírust.

A zenekar gitárosa, Molnár György Elefánt korábban a Blikknek nyilatkozva elmondta, reményeik szerint mielőbb javul az állapota, és hazaengedik a kórházból.

Csak remélni tudjuk, hogy ez valóban így lesz. Nagy terveink vannak, jövőre lesz hatvanéves az Omega, és hatalmas jubileumi bulival készülünk, amin ott kell lennie Meckynek

– mondta a zenekar gitárosa.

(via BorsOnline)

Rovatok