Index Vakbarát Hírportál

Gattyán György: Nem számít, hogy érdekköröket sértek, indulok a választásokon

2021. november 23., kedd 16:43 | aznap frissítve

Mozgalmából pártot alapítana és indulna a 2022-es országgyűlési választásokon Gattyán György. Az egyik leggazdagabb magyar szerint jók az esélyeik, hiszen az emberek változást akarnak, a múltat pedig végre maguk mögött tudnák. Nem ő az egyetlen üzletember, aki az elmúlt időszakban aktivizálta magát a politika színterén.

Kutatást végeztek Gattyán Györgyék arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben akarnak a magyar emberek változást. Az eredmény az lett, hogy mindegy, hogy ki, csak ne a két múlt közül kelljen választani – jelentette ki a milliárdos a YouTube-csatornáján indított podcast miatt 25 milliós mínuszban lévő és a sajtósáról némileg ambivalens kinyilatkozásokat tevő Friderikusz Sándor műsorának előzetesében.

Mint mondta, a papírforma szerint akár nyerni is lehet.

Friderikusz Sándor azon kérdésére, hogy ahhoz, hogy egy választáson nyerni tudjon valaki, párttá kell szerveződni, azt felelte, hogy van rá pár hónapjuk, hogy megoldják.

A nagyvállalkozó nemrég jelentette be Digitalizáljuk Magyarországot! elnevezésű mozgalmát, amely lényegében grandiózus álláshirdetésnek felel meg: „Állást kínálok 106 képviselőnek az ország 106 választókerületében – fogalmaz a felhívásban arra utalva, hogy fel kell pörgetni itthon a digitalizációt. – Magyarország választás előtt áll, de ez a választás nem a politikáról szól, hanem arról, hogy akarunk-e ismét világelsők lenni” – hívja fel a figyelmet az üzletember.

A műsorban – Friderikusz részéről – fel is vetődött ez a dilemma, hogy a kezdeményezés esetleg olyan területre tévedhet, ahol a politika és az üzlet kéz a kézben jár, és akaratlanul is útját keresztezik majd olyan érdekköröknek, akiknek „nem kéne”.

Gattyán határozott válasza az volt erre:

biztosan útját fogjuk keresztezni, ez egyértelmű.

„Mondtam sokszor, hogy provokatív vagyok, és sokszor beleállok olyan dolgokba, amiben hiszek. A mai fejemmel, helyzetemmel ebbe bele kell állni, kell egy változás Magyarországon” – jelentette ki, elismerve, hogy magabiztosságához nagyban hozzátesz az is, hogy „egy pénzhegyről” látja a világot.

Gattyán György 2001-ben alapította meg internetes vállalatát, a Doclert, és rekordidő alatt több száz millió dolláros globális tényezővé fejlesztette. Tavaly a Forbes a száz legértékesebb, teljesen magyar kézben lévő cég listáján 175 milliárd forinttal a második helyet foglalta el. A Kodolányi Egyetem tulajdonosa, a Prima Primissima Alapítvány társalapítója és a mindenki által ismert Magyar Népmesék-filmsorozat finanszírozója. Az üzletember sok száz millió forintos támogatást nyújtott a koronavírus elleni védekezés során is. A vállalkozóval a napokban jelent meg egy videointerjú az Indexen.

Ott úgy fogalmazott: 

Én először vagyok magyar és utána üzletember. Talán először vagyok édesapa, utána magyar és utána üzletember, de magyarul beszélek, magyarul gondolkodom.

Bige, Bojár

Nem Gattyán az egyetlen, aki aktivizálta magát a hazai politikában-közéletben. Írtunk róla, hogy Bige László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elárulta, hogy „némi apróval” támogatta Márki-Zay Péter kampányát az előválasztáson, ami néhány millió forintot jelent. Azt már nem tudta megmondani, ki volt a kezdeményező fél, de valahol találkoztak, és jelezte, hogy szívesen támogatná a kampányt, de sem Karácsony Gergely, sem Gyurcsány Ferenc nem kapott tőle pénzt.

Márki-Zay Péter egyébként nemrég nevezte meg szakértői csapata néhány tagját, ők felelnek majd a választási programért. A listán Bojár Gábor milliárdos vállalkozó, a Graphisoft alapítója gazdaságpolitikai területen bizonyíthat. A miniszterelnök-jelölt leszögezte, hogy nem árnyékkormányról van szó, tehát ez a névsor nem azt jelenti, hogy később ők kapnának miniszteri posztokat, mert addig nem osztogatnak pozíciókat, amíg nem nyerték meg a választást.

Rovatok