Index Vakbarát Hírportál

Alig változtak az árak a budapesti karácsonyi vásáron két évvel ezelőtthöz képest

2021. november 24., szerda 14:20

Múlt pénteken megnyílt a budapesti adventi és karácsonyi vásár a fővárosi Vörösmarty téren. A vásár kordonok között, a rendezvény pedig csak védettségi igazolvány felmutatásával látogatható. A vásárt 2020-ban a járványhelyzet nem lehetett megtartani.

A Vörösmarty téren lévő vásáron a két évvel ezelőtti szinthez képest nem mutatkozik jelentős változás az árakban. Érdemi emelések nem voltak, szinte minden annyiba kerül, mint legutóbb. Ennek oka abban keresendő, hogy a szervezők idén kifejezetten családbarát karácsonyi vásárban gondolkodtak.

Pénzcentrum beszámolója szerint a szervezők az ételt árusítók számára eleve úgy írták ki a pályázatot is, hogy feltétel volt a családi menü, valamint az 1500 forint értékű ételkínálat.

A vásáron az alábbi árakkal kehet találkozni:

 A vidéki városok idei karácsonyi és adventi vásárairól, illetve annak programjairól  ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Rovatok